+ Oktatás

Pályázattal küzdenek a reformért

A társadalmi felzárkóztatás a program célja.

A társadalmi felzárkózás ügyét tűzte ki célul az a pályázati projekt, amelynek záró konferenciáját pénteken tartották a Miskolci Egyetemen.

Horváth Zita, az egyetem általános rektorhelyettese az esemény előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta:

a felsőoktatási intézmény bölcsészettudományi karának Digitális úton-útfélen című kiemelt programja keretében pedagógus-továbbképzéseket tartottunk, emellett tananyagfejlesztések és pályaorientációs programok zajlottak.

Kiemelte, jelentős szakmai háttérmunka folyt annak érdekében, hogy a pedagógiai kultúra reformja, így a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók eredményesebb, hatékonyabb képzését támogató komplex instrukciós program elterjesztése a kar céljainak megfelelően történjen.

Hozzátette, a projekt részeként országosan egyedülálló módszertani központot is kialakítanak: a miskolci-hejőkeresztúri regionális módszertani központ a jövőben fontos szerepet játszhat a magyarországi pedagógiai kultúra megreformálásában.
Horváth Zita hangsúlyozta, a pályázat segítségével az egyetem és a projektgazda bölcsészettudományi kar megvalósíthatja azokat a célokat, amelyeket hosszú évek alatt megfogalmazott. Véleménye szerint egy egyetemnek lehet és kell, hogy legyen társadalmi felelősségvállalása, „olyan küldetése, amelyekkel igyekszik reagálni azokra a problémákra, amik körülveszik”.

A pályázati program során 45 közoktatási intézménnyel dolgoztak együtt, és a továbbképzések mellett 1300 pedagógus számára online informatikai tanfolyamot is tartottak.

A záró konferencián Torma András, a Miskolci Egyetem rektora azt mondta, a pályázat fontos állomás az intézmény életében, mert az eredetileg 500 millió forintos projekt ez év nyarán kiegészült egy alprogrammal, amelynek nagyságrendje eléri az egymilliárd forintot.

Az eredeti projekt címe Digitális úton-útfélen, és ez bővült az Energiák – szinergiák a felzárkózás érdekében elnevezésű résszel. A két cím összefoglalja azokat a feladatokat, amelyeket el kell érni – tette hozzá a rektor. Megjegyezte, a térségben jelentős azok száma, akik halmozottan hátrányos helyzetben élik mindennapjaikat és ezért fokozott figyelmet kell kapniuk. Ezt az egyetem közreműködésével és szakmai tudásával lehet elérni. A Miskolci Egyetemen ez a projekt is ezt a célt szolgálja – mondta.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top