Több mint 70 millió dollárért kelt el egy absztrakt irkafirka

Cy Twombly

Rekordáron, 70,5 millió dollárért (20,5 milliárd forintért) kelt el szerdán a Sotheby’s New York-i kortárs aukcióján Cy Twombly amerikai absztrakt művész egy 1968-ból származó képe, amely fekete táblán fehér firkát ábrázol.

Az aukciósházban 54 alkotásra lehetett licitálni, ebből 44 tétel talált gazdára. A kereskedés végére 294,8 millió dollár folyt be a Sotheby’s árverésén. Az árverési ház idei rekordárát a négy éve elhunyt Twombly táblasorozatának Untitled (Cím nélküli) képe érte el, a 70,5 millió dollárnál magasabb árat ebben az évben még nem fizettek a Sotheby’s aukcióin műalkotásért – számolt be róla csütörtökön a The Independent.

Andy Warhol Maóról, a néhai kínai kommunista vezetőről készített selyemfestményének licitálása 47,5 millió dollárig (14 milliárd forintig) ment el, így ez lett a második legdrágábban eladott alkotás a szerdai aukción. A képet 1972-ben, Richard Nixon emlékezetes kínai látogatását követően készítette a művész. Legutóbb 1996-ban fordult meg aukción, akkor egymillió dollárért kelt el.
Az árverés további izgalmas tételei között szerepelt Jackson Pollock Number 17 című 1949-es alkotása is, amelyért csaknem 23 millió dollárt (6,7 milliárd forintot) fizetett egy vásárló. Lucio Fontana képe, a Concetto Spaziale, Attese (1965) 16 millióért (4,6 milliárd forintért) talált vevőre, Francis Bacon 1962-ből származó Portré című képéért pedig 15 millió dollárig (4,3 milliárd forintig) folyt a licitharc.

 



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!