+ Film

Mit tippelsz, kire osztották Mély Torok szerepét

mély torok

A 2008-ban 95 éves korában elhunyt Felt három évvel halála előtt fedte fel, hogy információival ő juttatta el egészen a Fehér Házig a The Washington Post amerikai napilap munkatársait.

Liam Neeson fogja alakítani az FBI legendás informátorának, Mark Feltnek, közismert nevén „Mély Toroknak” a szerepét a Richard Nixon amerikai elnök bukásához vezető Watergate-botrányról szóló új kémfilmben.

W. Mark Felt, az amerikai szövetségi nyomozó iroda (FBI) egykori második embere, a Watergate-ügyben nyomozó újságírók „Mély Torok” (Deep Throat) néven jelentkező fő informátora volt.

A Peter Landesman rendezésében készülő film Felt portréját fogja megrajzolni, akiről csak több mint 30 év után derült ki a közvélemény számára, hogy ő volt a híres informátor az 1972-74-es botrány idején – adta hírül a The Hollywood Reporter.

A 2008-ban 95 éves korában elhunyt Felt három évvel halála előtt fedte fel, hogy információival ő juttatta el egészen a Fehér Házig a The Washington Post amerikai napilap munkatársait, Bob Woodwardot és Carl Bernsteint, akik az amerikai Demokrata Párt székházába 1972 júniusában, az elnökválasztási kampány közepén történt betörés ügyét próbálták meg felgöngyölíteni. A Watergate-ügy 1974 augusztusában Richard M. Nixon elnök lemondásához vezetett.

Három évtizeden át sokan gyanakodtak rá, de Felt csak 2005 májusában szánta rá magát lánya biztatására arra, hogy a család barátjának, John D. O’Connornak engedélyt adott: írja meg a sztorit a Vanity Fair magazin számára.

A Watergate-botrányt már feldolgozták Az elnök emberei című filmben Bernstein és Woodward visszaemlékezési alapján.

Peter Landesman már írt és rendezett filmet amerikai elnökről: 2013-ban ő forgatta a John F. Kennedy meggyilkolásáról szóló, Parkland című filmet. Legújabb alkotása, a Concussion című dráma – amelyben Will Smitth alakítja a főszerepet – az amrikaifutball-játékosok által elszenvedett agysérülések tudományos kutatásának elkendőzésére tett erőfeszítésekről szól.

Liam Neeson a közelmúltban fejezte be a Silence című film forgatását, amely Endó Súszako japán író Némaság című regénye alapján készült a 17. századi japán keresztényüldözésekről.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top