+ Képzőművészet

Tetemes összeget fizettek a van Gogh képért, ami akár a Szépművészetié is lehetne

Táj viharos ég alatt

Van Gogh ebben a művében találta meg és vesztette el önmagát. Egy hónappal azután, hogy megfestette, elmegyógyintézetbe utaltatta magát – nyilatkozta Simon Shaw.

Akár egy magyar közgyűjteményé is lehetett volna Vincent van Gogh Táj viharos ég alatt című festménye, amit 54 millió dollárért, (kb. 15 094 080 000 forint) vásároltak meg New Yorkban tegnap a Sotheby’s árverésén. 

Még 1910-ben történt, hogy Nemes Marcell műgyűjtő kiállította különleges kollekcióját a Szépművészeti Múzeumban: négy Manet, hat Renoir és Cézanne, tizenegy Courbet és két van Gogh várt eladásra, köztük a Táj viharos ég alatt, ám a múzeum egy darabot sem vásárolt. A gyűjtemény 1913-ban Párizsban került kalapácsra, ahol szét is hordták, azt pedig mondanunk sem kell, hogy sokkal több pénzért keltek el a képek, mint amennyiért a Szépművészeti megvásárolhatta volna.

A festmények ma a világ legnagyobb múzeumaiban lógnak – többek között a MoMA, a Metropolitan Múzeum, vagy éppen az Ermitázs falain. Az egyik Van Gogh pedig ma kelt el a fenti tetemes összegért. A kép korábban egy belga bankár, Louis Franck és felesége, Evelyn tulajdonában állt.

A Sotheby’s árverésén Pablo Picasso, Claude Monet, Kazimir Malevich és Gustave Caillebotte festményei is kalapács alá kerültek.

A Táj viharos ég alatt című kép a kollekció gyöngyszeme

– nyilatkozta a Sotheby’s társvezetője Simon Shaw.

Talán van Gogh egyik legszebb festménye, amit három évtizede nem láttunk a művészeti piacon. Ebben a művében találta meg és vesztette el önmagát. Egy hónappal azután, hogy megfestette, elmegyógyintézetbe utaltatta magát.

– tette hozzá.

(Forrás: MúzeumCafé, usatoday.com)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top