+ Média

Ki lesz az állami média új sajtófőnöke hétfőtől?

Nagy Csilla

A közlemény szerint a vállalati kommunikációs szakterület vezetését hétfőtől látja el az új sajtófőnök, aki az elmúlt évben az MVM Zrt. megbízott kommunikációs igazgatója, az azt megelőző három évben pedig PR-vezető, valamint a kommunikációs igazgató helyettese volt.


Nagy Csilla lesz november 9-étől a közmédia sajtófőnöke – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a vállalati kommunikációs szakterület vezetését hétfőtől látja el az új sajtófőnök, aki az elmúlt évben az MVM Zrt. megbízott kommunikációs igazgatója, az azt megelőző három évben pedig PR-vezető, valamint a kommunikációs igazgató helyettese volt.

Az MVM-nél Nagy Csilla nevéhez kötődik számos, a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos program, azon belül külön kiemelten karitatív és önkéntes projektek megvalósítása, valamint az MVM energetikai nemzeti-díj létrehozása – tudatta az MTVA.

A közlés szerint a kommunikációs szakember a nemzeti tulajdonú energetikai társasághoz a Szerencsejáték Zrt.-től érkezett több mint tíz év után, ahol szintén több program kitalálója és elindítója volt.

Nagy Csilla korábban már dolgozott a közmédiában, az MTV Új Médiában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top