+ Film

Újabb rangos nemzetközi díjat nyerhet a Saul fia

Saul fia

Az 1993-ban alapított díjakkal a filmkészítőkből, színészekből és filmipari dolgozókból álló szakmai zsűri évről évre a kiemelkedő brit alkotásokat ismeri el, emellett a legjobb külföldi film kategóriába is osztanak díjat. 


A legjobb külföldi film kategóriában a Brit Független Filmdíjra (BIFA) jelölték Nemes Jeles László Saul fia című alkotását. A Saul fia az első magyar film, mely jelölést kapott a brit díjra – tájékoztatta az MTI-t kedden a Magyar Nemzeti Filmalap.

Az 1993-ban alapított díjakkal a filmkészítőkből, színészekből és filmipari dolgozókból álló szakmai zsűri évről évre a kiemelkedő brit alkotásokat ismeri el, emellett a legjobb külföldi film kategóriába is osztanak díjat.

Nemes Jeles László filmje, amely Cannes-ban több díjat, köztük a zsűri nagydíját is elnyerte, ezúttal négy további produkcióval került a jelöltek közé. A legjobb külföldi film elismeréséért még Todd Haynes romantikus drámája, a Carol, Ruben Östlund családi drámája, a Lavina (Force Majeure), a Girlhood című francia dráma és Lenny Abrahamson Room című alkotása van versenyben.

A Saul fia, amely Nemes első mozifilmje, a Filmalap támogatásával készült. A holokausztdráma Magyarország hivatalos nevezettje az amerikai filmakadémia Oscar-díjára a legjobb külföldi film mezőnyében.

Az alkotás forgalmazási jogát már több mint 50 országba adták el. Fesztiválszereplésein is kiemelkedő sikereket arat: Telluride-ban, Torontóban, New Yorkban és Vancouverben is a legjobb filmek közé sorolták a helyi kritikusok. Hamarosan látható lesz Stockholm és Szaloniki nemzetközi filmfesztiválján, továbbá az Amerikai Filmintézet fesztiválján (AFI Fest) Los Angeles-ben, a virginai filmfesztivál pedig zárófilmként tűzi műsorára.

A film a cannes-i debütálása óta is számos díjat elnyert, Szarajevóban különdíjjal, Chalons-en-Champagne-ban rendezői díjjal, és legutóbb operatőrét, Erdély Mátyást az operatőrök nemzetközi filmfesztiválján a macedóniai Bitolában a fődíjjal jutalmazták.

A Saul fia a Laokoon Filmgroup gyártásában készült, vezető producere Sipos Gábor és Rajna Gábor volt.

Nemes Jeles filmjét a Filmalap ismertetése szerint itthon már több mint 90 ezren látták és továbbra is a mozik műsorán van a Mozinet forgalmazásában. A külföldi forgalmazása november elején kezdődik, Franciaországban szerdától szerepel a mozik műsorán.

A Brit Független Filmdíjak átadására december 6-án kerül sor Londonban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top