+ Média

Menekültként hagyta el Magyarországot, nagykövetfeleségként tért vissza

Donald Blinken 1994 és 1997 között volt amerikai nagykövet Budapesten. Felesége, Vera Blinken is vele tartott, vagyis inkább hazatért: a második világháborút gyerekként ugyanis Budapesten vészelte át, csak 1949-ben sikerült elhagynia az országot édesanyjával. Az egykori nagykövetházaspár az elmúlt majdnem húsz év alatt sem felejtette el Magyarországot, idén például jelentős összeggel támogatják a Közép-európai Egyetem (CEU) Nyílt Társadalom Archívumát (OSA), amit cserébe róluk neveznek el.

Donald Blinken 1994 és 1997 között volt amerikai nagykövet Budapesten. Felesége, Vera Blinken is vele tartott, vagyis inkább hazatért: a második világháborút gyerekként ugyanis Budapesten vészelte át, csak 1949-ben sikerült elhagynia az országot édesanyjával. Az egykori nagykövetházaspár az elmúlt majdnem húsz év alatt sem felejtette el Magyarországot, idén például jelentős összeggel támogatják a Közép-európai Egyetem (CEU) Nyílt Társadalom Archívumát (OSA), amit cserébe róluk neveznek el.

Vera és a nagykövet – Menekülés és visszatérés című kötetében írta meg visszaemlékezéseit az egykori amerikai nagykövet, Donald Blinken felesége. Vera Blinken édesanyja kétszer próbált lányával együtt elmenekülni Magyarországról, 1949-ben sikerrel is jártak. Rokonok segítségével Amerikában kezdtek új életet, ahol Vera belső építészetet, művészettörténetet, lakberendezést tanult. 1971-ben találkozott későbbi férjével, Donald Blinkennel.

Donald Blinken a Harvardon végzett, pénzügyi befektetőként, alapkezelőként dolgozott. Karrierje akkor indult be igazán, amikor a nyolcvanas évek végén megismerte Hillary Clintont, a későbbi elnök feleségét. Donald a választások idején pénzügyi források előteremtésével segítette az elnökjelölt Clintont, másfél évvel Clinton hivatalba lépése után pedig megkapta nagyköveti kinevezését.

Blinkenék tényleg nem felejtették el Magyarországot azóta sem, hogy a nagyköveti kinevezés lejárt: idén nagy összegű adománnyal járultak hozzá a Közép-európai Egyetem (CEU) Nyílt Társadalom Archívuma (OSA) finanszírozásához. Az OSA november 3-án az adományozók tiszteletére a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum nevet veszi fel.

Az OSA a világ egyik legértékesebb hidegháborús gyűjteményét őrzi, köztük a Szabad Európa Rádióét is, mindamellett a civil társadalom születését, társadalmi- és emberi jogi mozgalmak dokumentálását végzi, valamint felhívja a figyelmet az emberi jogokat sértő eseményekre és a háborús bűnökre.

Az OSA Archívum egyébként 1995 tavaszán jött létre, amikor a budapesti Közép-Európai Egyetemre szállították a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió Kutatóintézetének egykori archívumát és dokumentumait. A kutatóintézetet Münchenben a rádiók alapításával egy időben hozták létre a szerkesztőségek információs háttérbázisaként. A több mint négy évtizednyi gyűjtés és kutatómunka során felhalmozott iratanyag – újság, könyv, mikrofilm, audiovizuális anyag – egyszerre terméke és dokumentuma is a világtörténelem talán leghosszabb propagandaháborújának, a hidegháborúnak.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. willanyszerelő szerint:

    Ez az ország már nem az az ország…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top