+ Képzőművészet

Ezt a 22 milliárd forintot érő festményt kobozhatták el a nácik

Farsang és Böjt

A Financial Times című londoni gazdasági napilap szerint a lengyel hatóságok kampányba kezdtek a második világháborúban a nácik kezébe került alkotások visszaszerzésére. A lengyel kormány valószínűleg hivatalos kérelemmel fordul majd az osztrák hatóságokhoz annak érdekében, hogy azok vizsgálatot indítsanak a festmény eredetének megállapítására.

A nácik kobozhatták el annak idején Lengyelországból idősebb Pieter Bruegel egy híres festményét, amely jelenleg a bécsi Művészettörténeti Múzeum gyűjteményének része.

A krakkói Nemzeti Múzeum birtokában lévő dokumentumok szerint a 70 millió euróra (22 milliárd forintra) becsült alkotást annak idején Charlotte von Wächter, a város egykori náci kormányzója, Otto von Wächter osztrák felesége kobozta el az intézménytől. A Farsang és böjt harca című festmény jelenleg a bécsi Művészettörténeti Múzeumban (KHM) van kiállítva.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek a festmények a jelentőségét

– mondta Meredith Hale, a Cambridge-i Egyetem holland művészetekkel foglalkozó szakértője, hozzátéve, hogy, amennyiben kiderül, hogy az alkotás valóban törvénytelenül került Krakkóból Bécsbe, annak óriási visszhangja lesz a művészeti világban.

Farsang és Böjt

Farsang és Böjt harca 1559 · olaj, fatábla · 118 × 164,5 cm · Kunsthistorisches Museum, Bécs. Forrás: members.iif.hu

Diana Blonska, a krakkói Nemzeti Múzeum igazgatója szerint az intézmény archívumában lévő dokumentumok tanúsága szerint Charlotte von Wächter 1939-ben látogatott el a múzeumba, ahonnan Bruegel festményével és több másik olyan alkotással távozott, amelyek „egy része végül bécsi régiségpiacokon kötött ki”.

A múzeum hatalmas, helyrehozhatatlan károkat szenvedett a krakkói kerület kormányzójának felesége, Wächter asszony, egy nagyjából 35 éves bécsi nő keze nyomán. A hiányzó tételek közt szerepel Bruegel Farsang és böjt harca című festménye is

– idézett Blonska abból az 1946. márciusi keltezésű levélből, amelyet a múzeum akkori igazgatója, Feliks Kopera írt a krakkói hatóságoknak.

A bécsi Művészettörténeti Múzeum ugyanakkor azt állítja, hogy a kérdéses mű a 17. század óta van a birtokában és von Wächter egy másik festményt vitt magával 1939-ben – írta a The Local című hírportál.

A Financial Times című londoni gazdasági napilap szerint a lengyel hatóságok kampányba kezdtek a második világháborúban a nácik kezébe került alkotások visszaszerzésére. A lengyel kormány valószínűleg hivatalos kérelemmel fordul majd az osztrák hatóságokhoz annak érdekében, hogy azok vizsgálatot indítsanak a festmény eredetének megállapítására.

A lengyel újságírókat a University College London professzoraként dolgozó Philippe Sands által írt What Our Fathers Did: A Nazi Legacy (2015) című film témája inspirálta a Bruegel-festmény eredetének felkutatására. A dokumentumfilm részben Wächter fiáról szól.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top