Pakolás közben a kezembe akadt egy megsárgult újságkötet: A Helyzet, Mai Nap, Népszabadság, Népszava, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap – mindegyik 1989. június 16-i vagy 17-ei szám. A címoldalak Nagy Imre és az 1956-os mártírok újratemetésével, valamint az 56-os eseményekkel foglalkoztak. Lapszemle.
A kivégzés előtti órákban külön cellákban őrizték a halálraítélteket. Az ajtó nyitva, s mozdulataikat fegyveres őrök lesték. Szervusztok! Most visznek! Kiáltották induláskor, s mindegyik elharsogta még utoljára kétségbeesetten a nevét. (…) Értem is jöttek úgy, mintha akasztani vinnének – emlékezik Puchert János, nyugdíj előtt álló bányalakatos. (…) Pontosan tudtam mi kezdődik így. Majdnem szétment az agyam, a szívem esztelenül vert. Féltem. Huszonnégy éves voltam akkor. Végighúztak a folyosón az akasztóhelyiség melletti irodáig
– olvasható a Helyzet „Dél-dunántúli Párton kívüli hetilap” címlapján. Puchert János azonban a halálbüntetést végül megúszta, életfogytiglanra ítélték 1958. december 24-én. Az ő története is 1956. október 23-án kezdődött. Puchert hosszú riportban meséli el, miért és hogyan került börtönbe, majd találkozott a váci Gyűjtőben Bibó Istvánnal, Vásárhelyi Miklóssal, Donáth Ferenccel és Mérei Ferenccel. 1970. március 25-én engedték ki. Nagy Imre újratemetéséről egy szó sem esik.
A szerző felvétele
„Mártírhőseire emlékezett a magyar nép”
– olvasható a Mai nap 1989. június 16-ai címoldalán. A 12 oldalas rendkívüli kiadásban fényképeket találunk Nagy Imre újratemetéséről, (az egyiken Faludy György is feltűnik) emlékezés az 56-os hősökről, majd az „ezt mondták” rovat, ahol Orbán Viktor azóta elhíresült beszédéből is idéznek:
Nem kell azt hinni, hogy a pártállam magától megváltozik. Azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar, akkor se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk. Nincs más mód, hogy elkerüljük a maihoz hasonló eseményeket.
Mai szemmel olvasva mindezt, tudván, amit tudunk. Köhintés, sóhaj. Lemondó csend.
A szerző felvétele
„A nemzet megrendülten búcsúzott Nagy Imrétől és mártírtársaitól”
– áll a Népszabadság címlapján.
1989. június 16-a a nemzeti gyász és megemlékezés napja, amelyen Nagy Imrén és mártírtársain kívül kegyelettel adózik az ország mindazok emléke előtt, akik 1956-ban életüket áldozták: a harcokban elesettek, a statáriális eljárás áldozatai, a halálra ítéltek és kivégzettek előtt
– olvasható.
A szerző felvétele
Az újság lehozta a kivégzettek névsorát, Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla és Orbán Viktor gyászbeszédét, a temetés nemzetközi visszhangjával is foglalkozott, a Hétvége mellékletében pedig egy kerekasztal beszélgetést is lehozott a nemzeti megbékélés témakörében: a Bencsik András (ma a Magyar Demokrata főszerkesztője és a Békemenet szervezője) beszélgetett Gyurcsány Ferenccel, Deutsch Tamással, Bihari Mihállyal, Kótai Gézával, Ruttner Györggyel, Szabó Miklóssal, Timkó Istvánnal és Vass Csabával.
(…) Ha háború vagy béke nincs is, de pör az van. A társadalom pörli az elmúlt negyven évet. (…) Nem lehet majd a Duna mentén, vagy bárhol másutt elválasztani ezt az országot, mert nem akarunk a másikkal tovább élni. (…)
– mondta Gyurcsány Ferenc.
A szerző felvétele
Erre Deutsch a következőket reagálta:
(…) Én is veszélyes frázisnak érzem a nemzeti megbékélés fogalmát. (…) Már a kérdésfeltevés is magában rejt egyfajta gondolkodásmódot, amit én mindenképpen szeretnék elutasítani. Nincs másról szól, minthogy az elmúlt harminc-negyven évükre jellemző szürke egység után, s ezen egységben egyetlen hazugság mellett most már megjelenhetnek fél-negyed igazságok is. És ezek a részigazságok vitatkoznak egymással. (…)
További részletek alább:
A szerző felvétele
„Hányan voltak tegnap a Hősök terén?”
A Népszava is a temetést hozza címlapján, ám kevesebbet foglakozik vele, mint a Népszabadság. Ugyanúgy tudósít a temetésről, a gyászbeszédekről, és közli a kivégzettek névsorát. Külön érdekesség, hogy egy jegyzetet is lehoznak „oldódó félelmeink” címmel, amelyben a következő olvasható:
Hányan voltak tegnap a Hősök terén? A hivatalos becsléseket az emberek hiszik is, meg nem is. Megszokták, hogy ezeket a számokat is, fel is, meg le is lehet kerekíteni, aszerint, hogy a propaganda a valóságosnál nagyobb, avagy kisebb jelentőséget óhajt tulajdonítani egy-egy eseménynek. (…) azt nem lehet tudni, hogy hányan voltak legalább lélekben jelen. (…) A tér dugig tele volt. (…) de magam is tudok olyanokról, akik jó előre elhatározták, hogy nem lépnek ki az utcára ezen a napon. (…) Akik kifejezetten erre a napra, vidéki rokonoknál helyezték el gyermekeiket. Féltettek és féltek. (…) Féltek, féltünk az esetleges provokációtól. (…) mégis azoknak lett igazuk, akik hittek abban, hogy ezen a napon is (…) önfegyelemről tesz majd tanúbizonyságot ez a nép, mint tette azt a legutóbbi, fölemelő március 15-én. (…) Méltósággal gyászoltunk ezen a napon. (…)
A szerző felvétele
És ez áll a Magyar Hírlap – ami akkor a Minisztertanács lapja volt – címlapján is:
„A nemzet méltósággal rótta le a kegyeletét a mártírok előtt”
A Magyar Hírlap 1989. június 17-ei számában közölték a gyászbeszédeket, tudósítottak a temetésről, és újabb folytatását hozták le korábbi, a Mindszenthy-ügyet feltáró cikksorozatuknak.
A szerző felvétele
Az újság külön mellékleteben egy képriportot is közölt a június 16-i eseményekről, a melléklet további cikkeiben viszont már a román nacionalizmus gyökereivel, a legendás aranyvonattal és a Balatonra áramló turistákkal foglalkoztak – többek között.
A szerző felvétele
„Emelkedett gyásszal búcsúzott az ország 1956 vértanúitól”
A Magyar Nemzet is a címlapján hozza a temetést, a koszorúzást, és a Hősök terén összegyűlt százezres tömegről ír.
A 2. és 3. oldalon Vásárhelyi Miklós, Mécs Imre, Király Béla, Rácz Sándor, Orbán Viktor, Méray Tibor, Gyenes Antal, Molnár Miklós, Lőcsei Pál, Kopácsi Sándor, Forgács Ferenc és Fónay Jenő gyászbeszédei olvashatók.
Összegyűjtötték azt is, hogy miként figyelt fel a világ a Hősök terén zajló eseményekre:
Néhány szónok nyílt, szovjetellenes kirohanást engedett meg magának
– utalt a moszkvai tudósító Rácz Sándor beszédére, amelyben kifejtette, hogy:
a szovjet csapatok magyarországi jelenléte volt az egyik fő akadálya annak, hogy a magyar szabadság felvirradjon 1956-ban.
A szerző felvétele
„Az osztrák televízió két és fél órás egyenes közvetítést sugárzott” a Hősök teréről, a brit Daily Mail vezércikkben fejezte ki együttérzését a magyar néppel, a Le Mond címoldalán közölte budapesti tudósítását „Magyarország ördögűzi múltját”, a „csehszlovák televízió” pedig az 56-os eseményeket ismertető, külön programot sugárzott este. Az NDK hírügynökség, az ADN a következőt írta:
heves támadások érték az MSZMP-t és a Szovjetuniót, a hazaárulás vádjával halálraítélt politikusok temetése alkalmából tartott nagygyűlésen.
Ezzel szemben az SPD-s politikus Willy Brandt az alábbiakat nyilatkozta hatalmas tapsvihar közepette, miután lerótta kegyeletét Nagy Imre temetésének alkalmából:
Ha nem kellett volna itt lennem ezen a parlamenti vitán, akkor most szívesen ott lennék Budapesten, ahová volt meghívásom is. Ott most – demonstratív és megrendítő módon és legalábbis jelképes módon – leküzdötték Európa háború utáni történetének egyik legvisszataszítóbb jogtiprását.
