x

Árulta a tökeit, tömegverekedés lett belőle

ccs1

Harsány olasz nők, féltékeny macsók, tökárus fiú: ezek a hozzávalói Carlo Goldoni leghíresebb receptjének, a Chioggiai csetepaté című komédiának. A darabot Kéri Kitty rendezésében mutatta be október 16-án a Magyar Színház, a főbb szerepekben Balsai Móni, Eperjes Károly és Takács Géza látható.

Egykedvűen, amolyan horgászemberesen ücsörgő horgászember fogad minket a színpadon, amikor belépünk a nézőtérre. Jól kiszámított rendezői húzás ez, hiszen azonnal átlényegülünk: a telefonok kikapcsolása közben máris a színészről sutyorgunk, a környezetemben például többen elsütnek egy öreg halászos poént a horgász mögé vetített tenger miatt. Néhány perc elteltével betoppan a színre a tökös fiú, aki továbbgördíti a rendező és a közönség játékát: egy első sorban ülő néző kap tőle egy tököt, ezennel bent is vagyunk a történetben. Innentől kezdve nem számít sem a színpad, sem a néhány évszázad és néhány ezer kilométer távolság, ami a szereplők és közöttünk van, Carlo Goldoni és Kéri Kitty kézen fognak minket, hogy elmeséljenek egy régi olasz sztorit.

ccs3

Fotó: Gergely Bea

A darab szerzője, Carlo Goldoni az 1700-as években élt, több mint száz színdarabja közül csaknem hatvan komédia volt, ezek közül a legtöbbet a Chioggai csetepatét játszották és játsszák ma is. A polgári vígjáték atyjaként emlegetett drámaíró ebben a darabban a szerelmes embert karikírozza; pletykálódó, féltékenykedő, unatkozó nők összecsapásából indulunk, innen harcias olasz macsók verekedésébe csúszunk, végül aztán mindenki megnyugszik, a hangos csetepatét még hangosabb békülés zárja.

Chioggia egy csöppnyi tengerparti kisváros Velence mellett. Lakói halászatból élnek, ami azt jelenti, hogy a férfiak hónapokig tengeren vannak, míg asszonyaik otthon várják őket. A nők úgy mellesleg csipkeveréssel foglalatoskodnak, de leginkább intrikával ütik el az időt, amíg ki nem kötnek a férjek, a vőlegények és a titkos szerelmek Chioggia partjainál.  A nyitójelenetre eltűnik a horgász és a tökárus, helyettük csipkeverő nők sorakoznak a színpadon. Ki jól, ki kevésbé jól halad a maga csipkéjével, ám ezzel tulajdonképpen nem is törődnek, mert fontosabb a családi állapotuk kérdése – tehát az, hogy van-e kérőjük, ki a kérőjük, ki szebb, ki rondább, kinek mikor kötik be a fejét.

ccs2

Lucietta (Balsai Móni), Toffolo (Takács Géza) és Pasqua asszony (Tóth Éva) fotó: Gergely Bea

A tökárus (Ágoston Péter) és a matróz, Toffolo (Takács Géza) szinte egyszerre jelennek meg a nők körül, és egy szempillantás alatt megkevernek mindent. Toffolo sült tökkel kínálja Luciettát (Balsai Móni), Titta-Nane (Gémes Antos) menyasszonyát, ebből bontakozik ki a balhé, amit a halászok hazaérkezésének híre ugyan jegel, de nem sokáig. A nők ígéretet tesznek, hogy nem hergelik fel a férfiakat a botrány történetével, de nem bírják tartani a szájukat. Titta-Nane felbontja az eljegyzését Luciettával, amiért elfogadta Toffolótól a tököt, Beppe pedig (Horváth Illés) elhagyja Orsettát. A féltékeny halászok aztán rátámadnak Toffolóra, aki feljelenti a jegyzőnél az egész bagázst. Isidoro (Rajkai Zoltán), a jegyző mindent megtesz, hogy pontot tegyen az ügy végére, még a vőlegény nélkül maradt Checcát (Gáspár Kata) is igyekszik elsózni. A második felvonás végére kisimul a történet minden ránca, addig viszont többször felrobbantja a színpadot az Itáliából importált vehemencia.

Az előadásnak sok nyertese van: Gémes Antos, Horváth Illés és Takács Géza bravúrosak, utóbbi ugyanolyan erőteljes, mint amilyen A konyhában volt, holott itt nem forradalmár, csak egy ügyeskedő matrózfiú. A nők közül Balsai Móni nyújt kiemelkedőt, a leghálásabb szerep pedig Eperjes Károlynak jut: a tapsnál válik egyértelművé, hogy a hadaró halász, Fortunato az aktuális közönségkedvenc.

Kevésbé lenne fogyasztható a darab, ha a három szerelmespár eljegyzéséig a dunaföldvári vásártéren jutnánk el, és nem egy vibráló olasz halászvároskában, de szerencsére ilyetén újraértelmezéssel – tudomásom szerint – senki sem próbálkozott még. Nagy öröm, hogy Kéri Kitty rendezésében nem látunk és hallunk semmi erőltetetten mait és semmi speciálisan magyart; nem rohangálnak fel és alá a szereplők wifit keresve, nincs Ray-Ban napszemüvegük, se eredeti, se hamis, és sült tök helyett sem kétszáz forintos pizzát árulnak Chioggia főterén. Hiába szolgálnának könnyen emészthető toposzként ezek az elemek, hiába éreznénk magunkat mindezek láttán inkább résztvevőnek, mint megfigyelőnek, a Chioggiai csetepatét kár lett volna megerőszakolni a huszonegyedik századdal. Ez egy habkönnyű, múltbéli mese, ami semmilyen nagy, korszakos kérdésre nem keres, így aztán nem is ad választ, kizárólag szórakoztat – de azt lenyűgözően jól csinálja 2015-ben is.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!