+ Film

Ez a magyar alkotás nyerte a cseh nemzetközi diákfilmfesztivált

Kis Hajni

A négynapos fesztiválon 52 ország egyetemi és főiskolai hallgatóinak több mint 400 alkotását vetítették le, ami rekordot jelent a szemle történetében. Az utolsó fordulóba 43 alkotás jutott, a győztes filmeket közülük választotta ki a zsűri. 


Kis Hajninak, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójának „2.em.” című húszperces dokumentumfilmje kapta a nemzetközi diákfilmfesztivál 15. évfolyamának nagydíját vasárnap este a dél-csehországi Písekben.

Merész alkotásról van szó, amely intim és rendkívül érdekes, bepillantást ad egy idősotthon életébe

– mondta Vladana Tercová, a fesztivál igazgatója hétfőn az MTI-nek.

Az 50 ezer korona (570 ezer forint) pénzjutalommal járó nagydíj Václav Krska (1900-1969) helyi születésű cseh filmrendező és forgatókönyvíró nevét viseli. A rendező 31 filmet jegyzett életének utolsó harminc évében.

A négynapos fesztiválon 52 ország egyetemi és főiskolai hallgatóinak több mint 400 alkotását vetítették le, ami rekordot jelent a szemle történetében. Az utolsó fordulóba 43 alkotás jutott, a győztes filmeket közülük választotta ki a zsűri.

A szemlén bemutatott filmeket több kategóriába sorolták. A diákjátékfilmek kategóriájában az első díjat Igor Kagramanovnak, a moszkvai filmművészeti főiskola hallgatójának Maska című alkotása kapta. A legjobb rajzfilmért kijáró díj Németországba került: Georg Simon Ohmnak, a nürnbergi műszaki egyetem hallgatójának Whole című alkotásának ítélte a zsűri. 
    A négynapos fesztivál több alkotását a filmvilág elismert személyiségei – például Juraj Jakubisko rendező – is megnézték. 
    A filmszemle megrendezésének költségei meghaladták a 3,5 millió koronát. Vladana Tercová szerint az összeg előteremtése évről évre egyre nehezebb, így az immár nemzetközi elismertséget kivívott fesztivál jövője eléggé bizonytalan.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top