+ Színház

Fellépőket keresnek az Advent Budapesten téli fesztiválra

advent budapesten

2015-ben a gyerekek a gyerekekért címszóval olyan csoportok jelentkezését is várják, akik szívesen adnak ajándékba műsort vagy más adományt hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyerekeknek.

Felhívás hagyományőrző, színjátszó és művészeti csoportok, amatőr és profi együttesek, egyéni fellépők, valamint zeneiskolák és művészeti intézmények növendékei számára.

A Szabad Tér Színház fellépési lehetőséget biztosít a szervezésében 2015. november 21. és 2016. január 3. között a Városháza parkban megvalósuló ADVENT BUDAPESTEN kulturális téli fesztiválon:

  • hagyományőrző és művészeti csoportok (kórusok, zenekarok, tánccsoportok, színjátszó körök, színtársulatok, népzenészek stb.) számára
  • művészeti intézmények diákjai (zeneiskolai, egyetemi vagy zeneművészeti karok szólistái, kórusai, együttesei, színi tanodák, drámatagozatosok, általános és középiskolák diákjai) számára

A FELLÉPÉS HELYSZÍNE: a Városháza parkban felállított Üvegház (a Deák tér mellett, a Károly körút felől, a Madách térrel szemben), amely egy színházi alaptechnikával felszerelt, fűtött, 100 fő befogadására alkalmas, a fesztivál idejére felállított alkalmi játszóhely, emelt színpaddal.

advent budapesten

IDŐSZAKA: 2015. november 30. és december 23. között, hétfőtől csütörtökig, a délutáni és a koraesti órákban.

Az Advent Budapesten téli fesztivált és karácsonyi vásárt harmadik alkalommal szervezi meg a Szabad Tér Színház a fővárosi önkormányzat megbízásából.

Budapest legszebb és legcsaládiasabb adventi rendezvényén a szervezők számos ingyenesen látogatható programot kínálnak a családok minden korosztálya számára, hogy még tartalmasabbá tegyék az ünnepvárás időszakát. A tér központi részén felállított Üvegházban a hét minden napjára hirdetnek programot, ahol immár hagyományosan bemutatkoznak a város legjobb művészeti csoportjai és tehetséges fiataljai.

2015-ben a gyerekek a gyerekekért címszóval olyan csoportok jelentkezését is várják, akik szívesen adnak ajándékba műsort vagy más adományt hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyerekeknek.

JELENTKEZÉS

– minimum 20, maximum 50 perces műsorral

– témája lehetőség szerint kapcsolódjon a karácsonyi ünnepkörhöz

– cím, rövid leírás, a fellépők neve, létszáma, technikai igény, 1 db fotó beküldésével

– az alábbi címre: sajto@szabadter.hu (Miklós Melánia), +36-1/3755-922/112

– határidő: 2015. november 15.

FONTOS INFORMÁCIÓK

A színház hang- és fénytechnikát biztosít, öltöző kialakítására nincs lehetőség, hangszereiket a fellépők maguk biztosítják és szállítják.

Időpontfoglalás a jelentkezés sorrendjében történik, a szabad időpontok függvényében.

A szervezők díjazást nem fizetnek, a fellépésért bérleti díjat nem kérnek.

Bővebb információ: www.szabadter.hu, www.adventbudapest.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top