+ Irodalom

Valóban nem adott órákat Szerb Antal a szegedi egyetemen?

Havasréti József vaskos könyvet publikált a jeles íróról és irodalomtudósról, melyben az olvasók körében máig élő Szerb Antal-kép vizsgálatának is jelentős teret szentel – írja Németh Ákos Havasréti József könyvéről.

Egy „dizájnos értelmiségi” a harmincas évekből

Havasréti József: Szerb Antal. Magvető, 2013.

Írta: Németh Ákos

Szigorú külsejű fekete kabátos úriember, kalappal, esernyővel: „egyetemi magántanár”. Egykori szegedi bölcsész nagyapám így emlékezett Szerb Antal alakjára hetven év távlatából.

Havasréti József vaskos könyvet publikált a jeles íróról és irodalomtudósról, melyben az olvasók körében máig élő Szerb Antal-kép vizsgálatának is jelentős teret szentel.

Gyakorinak mondható, hogy a piacról élő írók olyan írói imázst alakítanak ki maguknak, melynek jellege és hatása a populáris kultúra ikonjaihoz mérhető

– írja Havasréti, megállapítva, hogy Szerb Antal a magyar irodalom azon szerzői közé tartozik, akik már a mediatizált nyilvánosság hőskorában is tudatosan alakították közönségüknek felmutatott írói énképüket. Szerb „sokat hangoztatott szerénysége és visszafogottsága ellenére […] tudatos és sikeresnek szánt irodalmi karriert épített”, melynek a szerző elvont szobatudós filológus és a bohém társasági ember vonásait egyesítő imázsa is szerves részét képezte.

A Magyar irodalomtörténet és A Pendragon legenda szerzőjeként elhíresült írónak és irodalomtörténésznek minden adottsága megvolt ahhoz, hogy „el tudja adni magát” a két háború közötti „művelt középosztály” körében:

Hihetetlen műveltséget, nagyszerű fantáziát, és ehhez játszi humort egyesített magában, soha nem vette önmagát komolyan

– emlékezett rá vallástörténész barátja, Kerényi Károly felesége, Magda. Havasréti szerint Szerb habitusának alapvető jellemzője volt a fenti polaritás, mely írásmódja mellett munkastílusára is rányomta bélyegét. Az írói és tudományos munkássága mellett középiskolai tanárként is tevékenykedő Szerb Antal mindennapjait

elhivatottság, rendszeresség, felkészültség, másfelől időzavar, kapkodás, sietség, külső és belső kényszerek

együttes jelenléte határozta meg.

Kedves Marcell bátyám, megtörten olvastam leveled. Más is figyelmeztetett rá, hogy Maugham-fordításom nem kifogástalan, többek közt Sárközi Gyurka is, de hogy ilyen súlyosak a bajok, nem gondoltam. […] Mentségemre nem tudok mást mondani, mint hogy elsiettem a dolgot

– írta egy ízben, már-már eltúlzott mentegetőzéssel Benedek Marcellnek, az angol író Színház című regényének fordítására utalva, hogy végül kellő öniróniával térjen napirendre munkája hiányosságai felett:

Megnyugtatásodra közlöm, hogy ez idő szerint semmiféle fordítással nem foglalkozom, és nincs is ilyesmi kilátásban.

Szerb azonban – a szükségből erényt kovácsolva – gyakran saját rögtönző, rendkívüli szellemi képességeivel bravúroskodó munkamódszerét is a legendaképzés szándékával kapcsolta össze. Ennek egyik legjellemzőbb példáját az a jelenlévők emlékezetében fennmaradt eset jelentheti, amikor A világirodalom történetén dolgozó Szerb egy vasárnapi reggelen váratlanul megjelent a Kerényi és baráti-tanítványi köre által aznapra szervezett kiránduláson, s így szólt az ókortudóshoz:

Károly, kénytelen voltam egy világirodalom-történet írását elvállalni, be van osztva hetekre, a jövő héten a római irodalmat kellene megírnom, te annyival többet tudsz róla, mint én, meséld el nekem a Zsíros-hegyre menet a római irodalom történetét… Elképzelhető, hogy Szerb ezzel a kéréssel fordult Kerényihez – írja Havasréti –, de ha meggondoljuk, miről van itt szó, segítségkérésről vagy arcépítésről, akkor inkább értékelhetjük a kissé pengeélen táncoló gesztus szimbolikus erejét.

A szerző egy másik, hasonlóan anekdotikus esetet is felidéz, amikor a kutatói ösztöndíjjal épp Londonban tartózkodó Szerb a hozzá rajongó hangú levélben forduló fiatal pályatársát, Szentkuthy Miklóst azonnal többnapos könyvtári kutatómunkára próbálta befogni. Szentkuthy válaszát, mely szerint nem szeret könyvtárba járni, „mentora” csalódottan konstatálta:

Kedves Miklós, szóval nem szeretsz könyvtárba járni; enyhén szólva nem értem. Részemről nem tudok más megoldást elképzelni, részben a filológiai kérdések, részben saját életem számára.

Szerb ilyen és ehhez hasonló, baráti körén túl is elhíresült „közszerepléseinek” eredményeként alakulhatott ki a „szélhámos és szakértő” egyszerre öntetszelgő és önironikus imázsa.

havasréti szerb antalHavasréti részletesen tárgyalja a Szerb naplóiban, levelezésében, újságoknak adott interjúiban vagy akár mindennapos megnyilvánulásaiban is tetten érhető önazonosság-építési technikák működését és korabeli fogadtatását, miközben arra hívja fel a figyelmet, hogy az író által gyártott mindennapi „mitológiák” „a legkisebb gesztusokat is szimbolikus jelentéssel töltik fel”, így Szerb műveinek értelmezését is kezdettől befolyásolják. Írói alkotás és imázsépítés találkozásának legtipikusabb esetét talán A Pendragon legenda főszereplője, a walesi kutatóútja során kísértetkalandokba bonyolódó bölcsészdoktor, Bátky János alakja jelentheti, akiben könnyen a szerző alteregójára ismerhettek az olvasók. A magát „neofrivol”-ként jellemző regényhős önmeghatározása utóbb Szerb alakjára is átragadt, s a kritikákban és a kortársi visszaemlékezésekben gyakran előbukkanó jelzőt ki-ki vérmérsékletének és világnézetének megfelelően pozitív vagy negatív előjellel kapcsolta – és kapcsolja azóta is – az író figurájához.

Szerb irodalomszemléletére jellemző, hogy írói „termelőmunkáját” gyakran leplezetlenül piaci tevékenységként fogta fel, ehhez kapcsolódott a népszerűségre törekvés gyakorlata is:

Émelyítő giccset írtam, de talán pénzt fogok keresni vele,

írta román barátjának, Dionis M. Pippidinek, A Pendragon legendára utalva. E saját korában valószínűleg meghökkentően modernnek ható üzleties szemléletet azonban Szerb esetében magasrendű írói hivatásetika egészítette ki:

Az irodalomtörténésznek elsősorban propagandistának kell lennie, a régi nagy értékek reklámfőnökének

– nyilatkozta egy alkalommal. E kettősséget jelzi, hogy regényeiben meghatározó a ponyvairodalomból jól ismert populáris zsánerek, valamint a tudományos és társadalmi exkluzivitás megnyilvánulásainak, illetve a korszerű regénytechnika eszközeinek egymás mellett élése; míg A világirodalom története legfontosabb kritikai normáit számba véve szintén az exkluzív és a populáris minőségek paradox egysége köszön vissza.

Szerb nagyon sikeres imázsalkotónak bizonyult

– összegez a szerző. Az így kialakult-kialakított írói önképben azonban Szerb nyilvánvaló előítéletei is tetten érhetők: Dr. Bátky János Cynthia Pendragonhoz fűződő viszonyában például Havasréti megjegyzése szerint „sorjáznak Szerb rögeszméi”. A nő Bátky számára leginkább csak valamiféle kulturális identitást és társadalmi státuszt megtestesítő díszlet, aki legjobb esetben is csak passzív közönsége lehet a filológus öncélú eszmefuttatásainak.

Az azonban csak Szerb nem kiadásra szánt naplójegyzeteiből, magánleveleiből derülhetett ki, hogy a szabad identitásválasztás és imázsalakítás írói programjával szemben saját származása kapcsán már korán megjelent nála az elfojtott zsidó identitáselemmel mint „sorssal” való azonosulás tendenciája is.

Jánoskám, a dolog olyan reménytelen, hogy tetszhetne ilyen bohémvérű, gyönyörű, csupa-szenvedély leánynak egy ilyen sovány zsidó nyelvész, tudatos nyárspolgár, jéghasú pasas, aki vagyok

– írja unokatestvérének, Faludi Jánosnak, egyik ifjúkori szerelmére utalva 1923-ban. A származás determináló erejének tudata erősödik fel gondolkodásában a harmincas évek végétől, amikor a magyar zsidóságot sújtó kirekesztő intézkedések következtében az elvont filozófiai problémának súlyos személyes tétje lett, és a szabad akaratot hirdető Szerb eljutott egészen a zsidóság mint magára öltött sors elfogadásáig. Fokozódó kirekesztését tapasztalva a magyar társadalomból, naplójában ekkoriban „magyar anyanyelvű zsidóként” határozza meg önmagát. Havasréti könyve utolsó fejezetében a közönség által sokáig nem ismert szövegek, elsősorban naplófeljegyzések és levelek alapján értelmezi újra az író saját zsidóságát problematizáló, utolsó korszakát.

Utolsó könyvei […] sajátos tanúságtételek: egyfelől az írói-szellemi helytállás, másfelől a háború és a vészkorszak támasztotta alkotói nehézségek legyőzésének dokumentumai is

– összegez a szerző.

Nagyapám sokszor hallott elbeszélése után meghökkentett a monográfus megállapítása, mely szerint nincs bizonyíték rá, hogy Szerb Antal valaha is órákat tartott volna a szegedi egyetemen. Nyolcvan évvel az eset után – számomra legalábbis – ekkor derült fény a titokra: a „szigorú külsejű úriember” gyakori megjelenései Sík Sándor tanszékén és a hallgatók körében elterjedt (elterjesztett?) „magántanári” titulusa szintén a Szerbre jellemző imázsépítés részét képezhette, melynek közvetlen célja ezúttal az irodalomtudós doktori habilitációjának előmozdítása volt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top