+ Történelem

Mivel kedveskedik Ferenc pápának Szeged? – Fotók

Ferenc Pápa

Kézírásos bibliamásolat készült Ferenc pápa számára Szegeden, az öt kötetet zarándokok adják át október 14-én az egyházfőnek.

Kézírásos bibliamásolat készült Ferenc pápa számára Szegeden, az öt kötetet zarándokok adják át október 14-én az egyházfőnek. Benyik György bibliakutató  elmondta, az eredeti terv 1983-ban fogant, amikor a soltvadkerti lelkigyakorlatos házban az odalátogató vendégek másolni kezdték Máté evangéliumát. Az első lapot Kemény Lajos atya, a Szegedi Hittudományi Főiskola néhai rektora írta, és számos teológus, többek között Erdő Péter bíboros is másolta a szövegét. A folyamat néhány év után megszakadt, de tavaly Benyik György, a Szent Gellért-plébániaközösség plébánosa újra felkarolta az ötletet.

Benyik György bibliakutató, plébános mutatja az Erdő Péter bíboros által írt oldalt az ötkötetes kézírásos bibliamásolatban a szegedi Szent Gellért plébániaközösség Tátra téri templomában 2015. október 8-án. A mintegy ötezer ember munkájával elkészült kézírásos bibliamásolatot október 14-én adják át zarándokok Ferenc pápának. Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/ MTI

Benyik György bibliakutató, plébános mutatja az Erdő Péter bíboros által írt oldalt az ötkötetes kézírásos bibliamásolatban a szegedi Szent Gellért plébániaközösség Tátra téri templomában 2015. október 8-án. A mintegy ötezer ember munkájával elkészült kézírásos bibliamásolatot október 14-én adják át zarándokok Ferenc pápának. Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/ MTI

 

A munka a szegedi katolikus plébániákon kezdődött, és fokozatosan szélesedett ki: csatlakoztak a helyi protestáns közösségek, valamint számosan a Kárpát-medencében. A kezdeményezésben a legkülönbözőbb emberek vettek részt korra, nemre, felekezetre, iskolázottságra, hivatásra és lakóhelyre való tekintet nélkül, volt köztük alkotmánybíró, sportoló, tanár, teológiai hallgató, rendvédelmi szerv képviselője, de fogvatartott is – közölte a plébános. A jelentkezők egy-egy oldalra írták a szentírás sorait, a lap alján pedig névjegyükkel tették személyessé a másolatot. Egy-egy könyv végén megtalálható, hogy mely szignó kit jelöl.

Szeged, 2015. október 8. Benyik György bibliakutató, plébános lapozza az ötkötetes kézírásos bibliamásolat egyik kötetét a szegedi Szent Gellért plébániaközösség Tátra téri templomában 2015. október 8-án. A mintegy ötezer ember munkájával elkészült kézírásos bibliamásolatot október 14-én adják át zarándokok Ferenc pápának. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Szeged, 2015. október 8.
Benyik György bibliakutató, plébános lapozza az ötkötetes kézírásos bibliamásolat egyik kötetét a szegedi Szent Gellért plébániaközösség Tátra téri templomában 2015. október 8-án. A mintegy ötezer ember munkájával elkészült kézírásos bibliamásolatot október 14-én adják át zarándokok Ferenc pápának.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

 

Az ötkötetes mű teljes terjedelme 5061 oldal – az Ószövetség 4250, az Újszövetség 811 oldat tesz ki -, ami azt jelenti, hogy ugyanennyi másoló kellett létrejöttéhez. A teológus kiemelte: Magyarországon még soha nem másolt kézzel ennyi ember szentírást, és egyszer sem történt meg, hogy ilyen ökumenikus összefogásból szülessék meg a magyar fordítású biblia kézi másolata. A Szent Gellért-plébániaközösség temploma felszentelésének negyvenedik évfordulójára – szeptember 21-re – elkészült bibliát több mint negyven zarándok adja majd át Ferenc pápának nyilvános kihallgatás keretében október 14-én.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top