Mire akar 180 millió forintot összekalapozni a Louvre?

louvre

Ismét adományokból készül megvásárolni a párizsi Louvre egy 18. századi remekművet. A L’Amour essayant une de ses fleches (Egyik nyilát próbáló Ámor) című márványszobor, Jacques Saly alkotása egykoron Madame de Pompadour gyűjteményébe tartozott.

A kedd óta a Louvre-ban látható márványszobrot XV. Lajos francia király legismertebb ágyasa, Pompadour márkinője rendelte meg 1753-ban a szobrásztól. A legjelentősebb francia múzeum egy magángyűjtőtől kívánja megvásárolni az alkotást, amely az utolsó, magántulajdonban lévő darab az egykori királyi gyűjteményből. A márkinő által megrendelt szoborgyűjtemény többi darabja már a múzeum tulajdonát képezi.

A ritkaságszámba menő, káprázatos kivitelezésű, 97 centiméter magas márványszobron Ámor egy rózsabokor tövében próbálgatja kihegyezett nyilát. Az alkotást a francia forradalom győzelme után, 1794-ben egy kereskedő vásárolta meg, a szobor azóta a leszármazottai tulajdonában van. Jacques Salynak (1717-1776) nagyon kevés szobra ismert, miután karrierje jelentős részét Dániában töltötte, ahol a Koppenhágai Képzőművészeti Akadémia igazgatója volt.

Az Ámor értékét 5,5 millió euróra (1,7 milliárd forint) becsülik. A megvásárláshoz 51 százalékban, mintegy 2,8 millió eurós értékben a Louvre Baráti Társaságának 60 ezer tagja ad hozzájárulást. A február 17-ig tartó, hatodik adománygyűjtő kampányból a Louvre 600 ezer euróra számít a nagyközönségtől, de vállalati alapítványoktól és nagy mecénásoktól is remél támogatást. Adományoknak köszönhetően vásárolta meg 2010-ben a Louvre A három grácia című Lucas Cranach-remekművet, restaurált két egyiptomi épületrészt 2011-ben, amelyek az azóta megnyílt Iszlám Művészetek-szárnyban tekinthetők meg, 2012-ben pedig két, elefántcsontból készült középkori szobrot tudott ily módon megvásárolni a párizsi múzeum.

Tavaly a Szamothrakéi Niké restaurálására rendeztek gyűjtést. A négy hónapig tartó, Mindenki mecénás elnevezésű akcióban egymillió eurónyi adományt ajánlott fel 6700 magánszemély, februárban pedig több mint egymillió euró gyűlt össze az ötvösművészet egyik remekművének, az úgynevezett Tescheni asztalnak a megvásárlására. Az adományokat ezen az oldalon, valamint az ott letölthető nyomtatvány segítségével lehet befizetni.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!