+ Irodalom

Na, vajon ki lett a 100 szóban Budapest első három helyezettje?

100 szóban budapest

Kiderül, melyik három történet végzett az első helyen az 1154 pályamű közül a 100 Szóban Budapest programban. Neveket, sztorikat és illusztrációkat mutatunk!

Összesen 1154 pályamű érkezett a Mindspace által szervezett  100 Szóban Budapest felhívására, rengetegen sztoriztak tehát a fővárosról.  A legjobb 12 történetet és a hozzájuk készült illusztrációkat már közzétettük, az október 2-ai eredményhirdetéssel egybekötött kiállításmegnyitón pedig az is kiderült, ki lett az első három helyezett. Lássuk a nyerteseket és történeteiket!

Az I. helyezett Koblencz Zsuzsanna, aki Kaland című sztorijával jött, látott és győzött. 

A villamos közepetáján hegynyi nagy ember kapaszkodik. Rajta lánc, fülbevaló, tetoválás, minden, ahogy kell. A Jászai Mari téren mellé sodródik két egérszerű öregasszony – két kis homokdomb a Pireneusok lábainál. Ők nem érik fel a kapaszkodót, ráadásul olyan helyen állnak, ahol deréktájban sincs fogódzójuk. Így aztán a villamos egy váratlan, jókora rándulásánál balról is, jobbról is derékon ragadják az óriást, majd ijedten elengedik. Amikor ez megismétlődik, az egyik öregasszony kuncogni kezd. Harmadjára már mind a hárman nevetnek. Az óriás a kis öregek merészségén, az öregasszonyok valószínűleg ugyanezen. Egyszer az életben ki merték próbálni, na. És elsőre sikerült!

Kaland-Kürti Andrea

A Koblencz Zsuzsanna történetéhez készült illusztráció, amit Kürti Andrea készített

A II. helyezett Molnár Nikolett és Apu című szerzeménye

Apu mindig azt mondta, hogy nézzek a lábam elé, ne álljak szóba idegenekkel, a Fradi a legjobb, szomjas horgász nem fog halat, a matekot nem lehet nem érteni, rajzoljak én is, ne vegyem túl komolyan az életet. Apu azt is mondta, mielőtt elment, hogy ő csillag lesz az égen, csak fény nélkül. 11 éve keresem már azt a láthatatlan csillagot, többször megbotlottam, szóba állok idegenekkel, a Fradi már nem jó, nem horgászom, szomjas vagyok, a matekot továbbra sem értem, rajzolni elfelejtettem, pedig nem is veszem túl komolyan az életet. Apu azt is mondta, hogy Budapesten közlekedni igenis egyszerű. Eltévedtem. Hiányzol.

Apu-Varga Zsófi

Molnár Nikolett Apu című történetéhez készült illusztráció, ami Varga Zsófi keze munkája

A III. helyezett Csabai Ágnes, aki a Szivárvány című sztoriját nevezte

Varga János, idősödő karcagi agglegény szédülve ült egy kocsin az Andrássy út színes forgatagában, dübörgő zenében, ijedten kapaszkodva teszkós szatyrába. 5 perce még a Nagymező utca sarkán állt, nem számított a felvonulásra, amikor hirtelen kezek ragadták meg és emelték fel a szivárványos kocsira. A hangzavarban egy rózsaszín parókás, mosolygós férfi hajolt hozzá: „Csinos az inged…!”- ennyit értett. „30 évvel ezelőtt vettem a siófoki hajóállomáson”-akarta mondani, de a hangzavar elnyelte szavait.

Illusztrátor:Ilyés Juli

Csabai Ágnes pályaművéhez készült illusztráció Ilyés Julitól

A 100 Szóban Budapest tavalyi 12+1 legjobb sztoriját illusztrációval együtt itt nézheted meg.

Korábban írtuk:

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top