+ Életmód

Így kísérhetnek haza virtuálisan, ha veszélyes környéken át mész

Companion

A Companion nevű hazakísérős appot már bárki letöltheti androidos telefonokra és iPhone-okra is.

A Michigan University diákjai kifejlesztettek egy programot, mert úgy gondolták, egyik biztonsági app sem nyújtja a védelem érzetét – olvasható az urbanplayer.hu-n.

Az általuk fejlesztett app érzékeli, ha:

a felhasználó letér a megtervezett útvonalról, elesik, futni kezd, vagy a füllhallgatója kioldódik a füléből. Az app egyből tudja, hogy kinek kell jeleznie.

A következőképpen működik: kiválasztunk néhány nevet a címlistánkból, és felkérést küldünk, hogy figyeljék a telefonjukon, rendben hazaértünk-e. A dolog akkor is működik, ha ők nem telepítették a programot: térképet kapnak, amin szinkronban követhetik a hazautunkat. Ha bajt észlelünk, mi is riaszthatjuk őket, vaklárma esetén pedig 15 másodpercen belül visszavonható a jelzés.

A Companion nevű hazakísérős appot már bárki letöltheti androidos telefonokra és iPhone-okra is. A fejlesztők nemcsak a sötétben hazaigyekvőknek akarnak biztonság érzetet nyújtani az, hanem a campusokat és a lakókörnyezeteket is biztonságosabbá akarják tenni: a programon jelölhetjük azokat a helyeket, ahol ugyan nem történt semmi baj, de mégsem éreztük magunkat biztonságban.

EGY MAGYAR FEJLESZTÉSŰ APP MÁR MEGMENTETTE EGY LÁNY ÉLETÉT

A 16 éves lány édesanyja írta meg az alkalmazás fejlesztőinek, hogy lánya italába kevertek valamit, amitől teljesen elkábult. A levél szerint nem is szórakozóhelyen, hanem szabadtéri fesztiválon követték el a támadást, olyan gyorsan, hogy a lánynak még telefonálni sem volt ideje.

Viszont a mobilján telepítve volt a „Kezedben a biztonságod” alkalmazás, s így az riasztotta a szüleit.

A magyar fejlesztésű, innen iOS és Android készülékre is letölthető applikáció célja, hogy kellemetlen helyzetben a használójának akkor is segítséget nyújtson, ha telefonhívásra (a rendőrség hívására) már nincs lehetősége. Főleg utcai támadások esetén a megtámadottnak esélye sincs, hogy elővegye a telefonját, feloldja a képernyőjét, majd tárcsázza a megfelelő számot.

A „Kezedben a biztonságod” ingyenes alkalmazás segítségével ilyen esetben is jó eséllyel lehet segítséget hívni, mivel még a telefont sem kell elővenni ahhoz, hogy riasztást indítson. Elég a ki/be kapcsoló gombot többször megnyomni vagy kirántani a fejhallgatót, és a riasztást máris küldi a telefon a beállított családtagoknak, barátoknak. A riasztás tartalmazza a riasztó személy helyzetét (folyamatosan frissítve) és elérhetőségét. Olyan funkciót is tartalmaz az alkalmazás, ami érdekes lehet családoknak, sportolóknak. Például ha egy gyermek elindul haza az iskolából, akkor ezen az alkalmazáson keresztül értesítést küldhet a szüleinek, és ők hazáig egy térképes felületen követhetik figyelemmel a mozgását.

A magyar fejlesztésű applikációról szóló hír forrás az MTI.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top