+ Természet

Azonosították az állatokban lévő naptársejteket, amelyekkel az évszakok változásához igazodnak

naptársejtek

Néhány állat például téli álmot alszik, míg mások, köztük a birkák, a téli hónapokra időzítik a párzást, hogy tavasszal hozhassák világra kicsinyeiket, amikor több táplálék áll rendelkezésükre.

A kutatóknak sikerült azonosítaniuk azokat a sejteket az állatokban, amelyek az évszakok változásához való igazodásért felelősek.

A Manchesteri és az Edinburghi Egyetem szakemberei megállapították, hogy az agyalapi mirigyben található pars tuberalis sejtjei speciális sejtek, amelyek annak függvényében reagálnak, hogy mennyi nappali fény éri őket, ezzel belső genetikai naptárként szolgálnak az állat számára.

Ezeknek a „naptársejteknek” a működése nagyon változó az év folyamán, ami különböző fehérjék termelését eredményezi a téli és a nyári hónapokban. Ez a proteinek közötti átkapcsolás irányítja a birkák és egyéb emlősök cirkannuális ritmusát, vagyis az évszakok változásához való igazodását.

A kutatókat régóta foglalkoztatja, hogy hány állat változtatja meg teste fiziológiai működését az évszakoknak megfelelően

– mondta a tanulmányt vezető Andrew Loudon, a Manchesteri Egyetem professzora, hozzátéve, hogy a változó környezethez való alkalmazkodás növeli az állatok túlélési esélyeit.

Néhány állat például téli álmot alszik, míg mások, köztük a birkák, a téli hónapokra időzítik a párzást, hogy tavasszal hozhassák világra kicsinyeiket, amikor több táplálék áll rendelkezésükre

– magyarázta a szakember.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top