+ Történelem

Világrekordot állított fel altatózenéjével egy zenekar

Max Richter

Az altatózenét a Wellcome Intézetben, tábori ágyakon hallgatta élőben a közönség, amíg álomba nem szenderült. A koncertet otthonukban élvező hallgatókat ugyancsak arra bátorították, hogy aludják végig az előadást. 


Kettős világrekordot állított fel a BBC brit műsorszolgáltató 3-as rádiócsatornája azzal, hogy nyolc órán át tudományosan megalapozott altatózenét sugárzott.

A szombat éjszakai adás felállította az egyetlen zenemű sugárzásának rekordját és az egyetlen zenemű élő sugárzásának rekordját, melyeket a Guinness Világrekordok is hitelesített – számolt be róla a BBC News.


Max Richter zeneszerző és egy hat muzsikusból álló zenekar nyolc órán át megszakítás nélkül játszotta a zeneszerző Sleep (Aludj!) című, külön e célra komponált darabját, a 3-as csatorna pedig élőben közvetítette a nonstop koncertet.

Az altatózenét a Wellcome Intézetben, tábori ágyakon hallgatta élőben a közönség, amíg álomba nem szenderült. A koncertet otthonukban élvező hallgatókat ugyancsak arra bátorították, hogy aludják végig az előadást.

Richter egy neurológussal, David Eaglemannel konzultálva komponálta a zeneművet oly módon, hogy az tényleg álomba ringassa a hallgatókat. A zeneszerző úgy írta le művét, mint „altatót egy hajszolt világnak”.

A komponista elmondta a BBC-nek, hogy bár ő jó alvó, ami kivételes a mai világban, tisztában van azzal, hogy „egy alvástól megfosztott kultúrában, a határidők állandó szorításában, hajszolt világban élünk”, és olykor nehezen találunk helyet és időt az alvásra.

A szokatlan közvetítés része volt a Radio 3 és a Wellcome Collection, az orvostudomány, az életmód és a művészetek kölcsönhatását bemutató múzeum azon sorozatának, amelyben muzsikusok és tudósok firtatják a zene életünkben betöltött szerepét.

Ide kattintva hallgathatja meg a 8 órán át játszott zenét.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top