+ Oktatás

Visszautasítják az Etikai Kódexet a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanárai

etikai kódex

A Nemzeti Pedagógus Kar felhívást tett közé (dátum nélkül), hogy a pedagógusok segítségét kérje a Padagógus Etikai Kódex véleményezésében. Ugyanezen az oldalon tette közzé (sic!) a Végleges tervezet című dokumentumot, amely alapján most elmondta véleményét a budaörsi gimnázium tanári kara.

A Nemzeti Pedagógus Kar felhívást tett közé (dátum nélkül), hogy a pedagógusok segítségét kérje a Padagógus Etikai Kódex véleményezésében. Ugyanezen az oldalon tette közzé (sic!) a Végleges tervezet című dokumentumot, amely alapján most elmondta véleményét a budaörsi gimnázium tanári kara. Válaszukból kiderül, hogy nem aprólékos szöszöléssel kívánnak módosítani a ‘Végleges tervezeten’, hanem az egész szellemiségét on block elutasítják. Na, ilyenkor mi van? Ezt hogyan építi be a Nemzeti Pedagógus Kar a Végleges tervezetbe? A választ várva a gimnázium teljes nyilatkozatát itt közöljük, de előtte idézünk néhány részletet a kódexből:

Ha a pedagógus az intézmény vezetőségének javaslataival, döntéseivel kapcsolatban megfogalmazott véleménye egyet nem értést fejez ki, akkor is elfogadja a megfelelő hatáskörben meghozott és megindokolt döntést, és ennek megfelelően cselekszik.
küzd az elszürkülés, az üres, rutinból végzett munka és a kiégés ellen
Tevékenységünket áthatja a konstruktív, előremutató, jószándékú bírálat, mellyel egységben őszinte és komoly önbírálatot is gyakorlunk, törekedve a helyes arányok betartására.

A gimnázium nyilatkozata:

Mi, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium alábbi tanárai tiltakozunk a Nemzeti Pedagógus Kar Elnöksége által jegyzett Etikai Kódex tartalma és szellemisége ellen.

  • Büszke, gondolkodó értelmiségiként elfogadhatatlannak tartjuk, hogy viselkedésünket, öltözködésünket, magánéletünket hatalmi szóval szabályozzák!
  • Pedagógusként ragaszkodunk ahhoz, hogy tanítványainkkal lelki kapcsolatba kerüljünk! Nem oktatógépek vagyunk, hanem érző és értő emberek, tanítványainkkal partneri, olykor baráti kapcsolatban kívánunk maradni!
  • Jól emlékszünk az önbírálat hivatalos gyakorlását, valamint az egymás viselkedéséről szóló jelentéstételt etikai normaként kezelő korszakra és nem vagyunk hajlandóak részt venni ennek feltámasztásában!
  • Felnőtt, önálló állampolgárok vagyunk, morális kérdésekben saját jogunkon hozunk döntéseket, nem egy testület tagjaiként!

Az Etikai Kódex megalkotását ugyan törvény írja elő, annak tartalmát és szellemiségét viszont szabadon alkotta meg egy csoport, amelynek etikai alapú szabályozásra sem képesítése, sem felhatalmazása nincsen. Ezért számunkra egyetlen etikus viselkedés lehetséges:

Az Etikai Kódex tartalmát és szellemiségét elutasítjuk!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top