+ Performansz

Dar Winners: Eltáncolják a klónok titkos életét

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon bemutatkozó előadás olyan témákat feszeget, mint a fejlődéselmélet és az agresszió, az emberbe kódolt uralkodási vágy, a női kiszolgáltatottság, vagy hogy mennyire van kitéve testünk a digitális világ erejének.

A klónok titkos életét táncolja el Arany Virág és Hadi Júlia a Dar Winners című új produkcióban: a belga videoművésszel és francia-lengyel hangszobrásszal kiegészült páros előadásának premierjét október 8-án és 9-én nézhetik meg az érdeklődők a Trafó Kortárs Művészetek Házában, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon.

Az előadást jegyző Bodyscape formáció a magyar duó alkotta bodylotion co-dance, valamint a belga Damien Pairon és a francia-lengyel Stephane Kozik által létrehozott Livescape egyesülésével jött létre – olvasható a Trafó közleményben.

A Lábán Rudolf-díjjal kitüntetett két magyar alkotó három évvel ezelőtt találkozott a hangszobrásszal és a videoművésszel egy projekt keretében. Akkoriban mind a négyen futurisztikus jellegű terveken dolgoztak: a nem hallhatót akarták hallhatóvá tenni.

A Dar Winners című produkcióhoz belgiumi hangárokban kísérletezték ki a virtuális valóságot idéző előadás technikáját. A két lány a súlyos David Lynch-i világot és a filozofikus táncot, míg az installáció és az intermédia világából érkező két másik művész a technikai szakértelmet és a lazaságot teszik hozzá a produkcióhoz.

Ők irányítják a táncosokat úgy, mint egy videojáték figuráit. Négy pályán játszanak velük: egy bizarr frankeinsteines színen, Lara Croft pszichedelikus technopartiján, egy japán teadélutánon, majd egy titokzatos jelenetben, amikor a két klón először találkozik egymással.

A hang és a kép nem csupán dekorációs elemei az előadásnak, hanem szerves részét is képezik: a mozdulatokra valós időben reagál a zene, a vetítés a hangokat vizualizálja.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon bemutatkozó előadás olyan témákat feszeget, mint a fejlődéselmélet és az agresszió, az emberbe kódolt uralkodási vágy, a női kiszolgáltatottság, vagy hogy mennyire van kitéve testünk a digitális világ erejének.

Arany Virág és Hadi Júlia egyaránt a Budapest Kortárstánc Főiskolán végezte tanulmányait, Damien Pairon sokoldalú művész, a VJ-zés, a street art, az audiovizuális szobrászat és a festészet egyaránt érdekli, Stephane Kozik interaktív installációk készítője, audiovizuális és zenei projektek aktív résztvevője.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top