+ Média

A 300 legtehetségesebb magyar fiatalt keresik – pályázat

templeton program

A jelentkezők beválogatása összetett, sokoldalú rendszerben történik: IQ, szókincs, munkamemória, problémamegoldás, motiváció és kreativitás mérésével.

A Magyar Templeton Program – amely egy kísérleti jellegű tehetségazonosító és -gondozó program – fő célkitűzése a magyar kivételes (1 a 10 000-ből) kognitív tehetségek megtalálása a 10-29 éves korosztályban, és számukra egyéves személyre szabott tehetségtámogatási program kialakítása – olvasható a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) közleményében.

A szakértők összesen háromszáz, kifejezetten a kognitív – megismerő folyamatokon, gondolkodáson alapuló – tehetségterületeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar fiatalt válogatnak be a programba hazánkból és a határon túlról egyaránt. Közülük kétszáz 10-19 éves tehetséget a program honlapján elérhető Nagy Képességteszten kimagaslóan teljesítők közül választanak be, amelyet 2015. október 20-ig tölthetnek ki a jelentkezők. A teszt ide kattintva elérhető.

Továbbá száz 20-29 éves, már alkotó fiatal példaképet hívnak meg a programba korábbi eredményeik alapján. A Fellow-kat 2015 márciusától egy éven át a legkiválóbb és legsikeresebb magyar tudósok, üzletemberek, szakértők támogatják majd képzésekkel és személyes mentorálással. A fiatalok részt vehetnek soft-skill, pénzügyi és vállalkozói képzésekben, innovációs és kutatólabor-látogatásokon, országos valamint nemzetközi tehetségnapokon, társadalmi felelősségvállalásra nevelő programokon és nyári kiválósági táborokon is.

A program 2015. szeptember 15. és 2017. február 28. között, első alkalommal Magyarországon valósul meg, fő védnöke, Dr. Csermely Péter hálózatkutató professzor, de a programot támogatók között megtalálható például Polgár Judit, Bogányi Gergely és Sólyom László is.

Akik nem jutnak be, de kimagasló eredményt érnek el, felkerülnek a magyar tehetségtérképre, ami gyakorlatban annyit tesz, hogy részt vehetnek a MATEHETSZ egyéb tehetséggazdagító programjaiban és a Junior Templeton Fellow Network nyílt rendezvényein is. A társadalmi felelősségvállalás jegyében a szakemberek további százötven hátrányos helyzetű, 5-8 éves kivételes gyermeknek is tehetséggondozó segítséget nyújtanak.

A jelentkezők beválogatása összetett, sokoldalú rendszerben történik: IQ, szókincs, munkamemória, problémamegoldás, motiváció és kreativitás mérésével:

A Magyar Templeton Program missziójának tekinti azt, hogy a tehetségeknek új esélyt adjon egy örömteli, szabad és kreatív program keretében. Célunk annak elősegítése, hogy a tehetségek felelősen állíthassák tudásukat a társadalom szolgálatába, a társadalom pedig készen álljon arra, hogy az ezekben a fiatal kiválóságokban rejlő hatalmas potenciált hosszú távon is értékelje, illetve újabb tehetségek fejlesztését támogassa. Tevékenységünkkel hozzá kívánunk járulni a magyar tehetséggondozás szakmai presztízsének növeléséhez, és ezzel az egész magyarság nemzetközi kapcsolatrendszerének megerősítéséhez

– Csermely Péter a sajtótájékoztatón.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top