+ Film

Minden, amit tudni szeretnél az MGM üvöltő oroszlánjáról – videó!

Az MGM-filmek elején morgó oroszlánok lassan 100 éve a porondon vannak, most az összeset megmutatjuk egyetlen videóban.

Az MGM-filmek elején morgó oroszlánok lassan 100 éve a porondon vannak, most az összeset megmutatjuk egyetlen videóban.

A Metro-Goldwyn-Mayer jelenlegi oroszlánját Leonak hívják, és ő a leghosszabb ideje regnáló állat az MGM történetében. 1957 óta minden film elején ő morog, előtte pedig hat másik állat volt szolgálatban az 1920-as évek óta. A másik népszerű oroszlán Tanner névre hallgatott és 22 évig volt látható a filmek előtt, ő szerepelt a klasszikus Tom & Jerry rajzfilmek előtt is.

Az eredeti logót az amerikai színházi élet ikonikus alakja, Howard Dietz kezdte el használni, egykori iskolája, a Columbia Egyetem iránti tiszteletből. 1924-től vették át a logó szerepét a morgó oroszlánok, az első oroszlán például csak néhány évig szerepelt, aminek az is az oka volt, hogy nem nagyon szeretett morogni és leginkább csak kelletlenül nézelődött körbe-körbe.

Most egy videóban meg tudjuk mutatni az összes MGM-logót, így kiderül az is, hogy nem lódítottunk, tényleg nem mindegyik oroszlán volt annyira mérges. Az összes oroszlán egy videóban:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top