+ Képzőművészet

Turay Balázs nem paparazzo – fotók

Húsz évvel a srebrenicai vérengzés után egy egészséges lelkű emberben felmerül, hogy segítsen. A magam módján én is ezt teszem – mondja Turay.

Mondják, a téma az utcán hever. Néha szó szerint is. Turay Balázs fotográfus hetek óta a Keleti pályaudvaron ,,állomásozik”. Az aluljáró kövezetén, matracokon, pokrócokon kucorgó, fekvő menekültek között járva-kelve sokan már ismerősként üdvözlik. Fényképez, és közben megpróbál segíteni a menedékkérőknek. Vannak pillanatok, amikor leteszi a kamerát, mert nem a képkészítés a legfontosabb számára.

Turay Balázs

Turay Balázs

,,Azt hiszem, húsz évvel a srebrenicai etnikai vérengzés után joggal merül fel egy egészséges lelkű emberben, hogy a maga módján segítsen, vagy legalább ne nehezítse a háború elől menekülő embertársai életét. Fontosnak tartom, hogy a súlyos helyzetek elől menekülő emberek érezzék: nem maradnak magukra, vannak, akik igyekeznek törődni velük. A magam módján én is megpróbálok segíteni” – mondja.

A fotósok, különösen a sajtó tudósítói nem örvendenek nagy népszerűségnek. A közvélemény gyakran hiénákat lát bennük, akik egy-egy ,,díjnyertesnek” ígérkező kép oltárán feláldozzák az emberség elemi normáit. Olykor akaratlanul is megsértik sok ember érzékenységét. Turay Balázs azok közé tartozik, akik ezt igyekeznek elkerülni.

 Vannak pillanatok, amelyekben fontosabb, hogy ne képekben gondolkozzak. Így volt ez augusztus 31-én este is a Keletiben, amikor az utolsó vonat indulásához felkísértem azt a két családot, akikkel napok óta beszélgettem. Fontosabb volt őket megnyugtatni vagy másokkal beszélgetni a tömegben; tartani a lelket az elkeseredett emberekben, hogy a vonat el fog indulni, és akik a korláthoz közel állnak, felférnek majd a müncheni járatra

– meséli.

Turay Balázs: Keleti pályaudvar

Turay Balázs: Keleti pályaudvar

,,Mindenki ismeri Robert Capa híres mondását, miszerint  közelebb kell menni ahhoz, akit vagy amit fényképezel. Azt hiszem, ezt ő nem feltétlenül fizikai értelemben gondolta, hanem úgy, hogy jobban meg kell értened, akit vagy amit fotózol, valamilyen formában együtt kell vele élned. A fizikai közelség önmagában lehet kimondottan sértő is, ha nem tudom kapcsolatépítéssel, beszélgetéssel, a ’témámra’ szánt megfelelő idővel ’megalapozni’, kölcsönösen elfogadottá tenni a fotózást” – vallja Balázs.

Turay Balázs: Keleti pályaudvar

Turay Balázs: Keleti pályaudvar

A sajtóban dolgozó kollégákról azt mondja: érzése szerint legtöbbjük be van szorítva olyan vélt vagy valós elvárások közé, amelyekben nem, vagy nehezen tud kiteljesedni autonóm látásmód. Nagyon sokszor a cikkek szöveges tartalmát kell illusztrálnia a tőlük elvárt képnek;

a szerkesztőségek afféle távirányítású fényképezőgépnek tekintik a fotóst.

Balázs nem tudósítóként dolgozik a Keleti pályaudvaron. Mivel nem kell versenyt futnia sem az idővel, sem a konkurenciával, azt is megengedheti magának, hogy észrevegye az otthonukat elhagyni kényszerült emberek fájdalmát, rémültségét. Az elcsigázottságukat, az éhségüket, a szomjúságukat. Az állhatatosságukat, amivel igyekeznek együtt tartani és óvni a családjukat. A figyelmet, amivel a nagyobb testvérek a kisebbeket oltalmazzák. Az erőt, amit egymásnak adnak. És a bizalmat, a jobb élet reményébe vetett hitet, amit annak ellenére is megőriztek, hogy Magyarországon, a ,,civilizált Európában”, nem veszik őket emberszámba; lépten-nyomon megalázzák őket.

Turay Balázs: Keleti pályaudvar

Turay Balázs: Keleti pályaudvar

Gyakran látom a szemkontaktusokból, hogy a menekülteket bántja, ha fényképezik őket. Miközben tudják, hogy sokszor csak a média nyújtotta nyilvánosságra számíthatnak

– mondja Balázs.

Turay_Balazs_exodus1Turay Balázs: Menekülnek a menekültek Budapestről. Gyalog indulnak Bécsbe (2015. szeptember 4.)

Ha máshonnan nem, Ingmar Bergman filmjeiből megtanultuk, hogy az emberi arc mindennél beszédesebb. Turay Balázs kamerája elidőzik egy-egy arcon, a néző szeme pedig – a médiában látott számos sokkoló fotó után – végre megpihenhet rajtuk.  A portrék közelebb hozzák hozzánk azokat az embereket, akikre a többség hajlamos homogén ,,illegális bevándorló” masszaként gondolni. A képek segítenek szűkíteni azt az éket, amelyet a kormány gyűlöletpropagandája vert közénk.

Turay Balázs: Rami

Turay Balázs: Rami

Turay Balázs: Hamza Halukzi

Turay Balázs: Hamza-Halukzi

Turai Balázs: Jamal

Turai Balázs: Jamal

Turay Balázs: Ahmed

Turay Balázs: Ahmed

Turay Balázs: Zia

Turay Balázs: Zia

Turay Balázs: Asif-Khanx

Turay Balázs: Asif-Khanx

Turay Balázs: Fazal-Jani

Turay Balázs: Fazal-Jani

Turay Balázs: Asmat

Turay Balázs: Asmat

Turay Balázs: Zakaria-Rezai

Turay Balázs: Zakaria-Rezai

Turay Balázs: Farid-Safi

Turay Balázs: Farid-Safi

Turay Balázs: Naveed

Turay Balázs: Naveed

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top