+ művészet & politika

Váratlanul lemondott a velencei biennále nemzeti biztosa

#fenceforeurope

Lemondott posztjáról Balatoni Monika, a velencei biennále nemzeti biztosa. Felmentését szeptember végével kezdeményezte az emberi erőforrások miniszterénél.

Lemondott posztjáról Balatoni Monika, a velencei biennále nemzeti biztosa. Felmentését szeptember végével kezdeményezte az emberi erőforrások miniszterénél.

Balatoni Monika 2014. november elseje óta látta el a nemzeti biztosi feladatokat. Kinevezése után az MTI-nek úgy fogalmazott, a képzőművészet és az építészet mellett a többi művészeti ágra is koncentráló magyar jelenlétet tervez a velencei biennálékon:

A biennále komoly imázsépítési lehetőség mind a részt vevő művészek, mind az országok számára, jó lenne ezeket a lehetőségeket bővíteni a képzőművészeten és az építészeten túl is; ráadásul jó ideje megfigyelhető tendencia, hogy a hagyományos művészeti ágak között egyre inkább elmosódnak a határok.

A lemondás pontos okáról nem lehet tudni, az viszont biztos, hogy idén nem ment minden simán: elég csak a hazai pályázók bojkottjára gondolni, vagy a pár nappal ezelőtti eseményekre gondolni, amikor tüntetők plakátokkal és szögesdrótokkal zárták el a magyar pavilon bejáratát.

A velencei biennálé átpolitizáltságának nemrég egy cikket is szenteltünk, amit itt olvashatsz. Akkor ezt írtuk:

A Velencei Biennálé története több szinten is összefonódott a politikával, hogy mást ne mondjunk a harmincas években maga Mussolini vonta felügyelete alá az összművészeti eseményt. Az idei felhozatal azonban másként politikus. Mielőtt azonban túlbecsülnénk a szerepünket, annyit azért elárulhatunk, hogy nem a hazai pályáztatás körüli botrány (tavaly több hazai alkotó is bojkottálta a pályázatot) fogja felkavarni az állóvizet Velencében. Az idén ugyanis a háború sújtotta országok képzőművészeti alkotásai, illetve az egymást nem szívlelő nemzetek együttműködése okozza a legnagyobb izgalmat az óriási seregszemlén.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top