+ Sztori

5000 €-t kínált annak, aki munkát ad a fiának

5000 €-t

A hirdetésre húsz válasz érkezett a legkülönbözőbb szektorokból, van köztük például biztosító és grafikai tervezéssel foglalkozó cég is. A felhívás a következő hétvégén is megjelenik az újságban, így a család újabb ajánlatokra számít.

Újsághirdetésben ajánlott fel 5000 €-t (1,5 millió forint) egy spanyol nyugdíjas annak, aki alkalmazza egy éve munkanélküli fiát.

Az Heraldo de Aragon című lap hirdetési rovatában múlt pénteken, szombaton és vasárnap jelent meg a felhívás, amelyben az apa kiemelte, hogy fia

képzett, felelősségteljes és dolgos.

A történet csütörtökön bejárta a spanyol sajtót, a férfi név nélkül vállalta, hogy elmeséli a hirdetés hátterét.

A 68 és nyugdíjas 39 éves fiának próbált így segíteni, akit egy évvel ezelőtt azért küldtek el a munkahelyéről, egy vegyi üzem karbantartási részlegéről, mert fiatalították a munkavállalói kört. Tavaly szeptember óta, minden próbálkozása hiábavalónak bizonyult, nem tudott újra elhelyezkedni, és így a családját nem tudja eltartani.

A férfi apja az egyetlen lehetséges kiútnak a hirdetést látta, amelyet úgy adott fel, hogy előtte nem szólt róla senkinek. Amikor kiderült a dolog, a fia először neheztelt is érte, mivel szégyelli a helyzetét, és nem akarja, hogy beazonosítható legyen.

A nyugdíjasról kiderült, hogy korábban ügyvédként dolgozott, és nyugdíja a spanyol viszonyokhoz képest is magas, 2500 euró (750 ezer forint). De öt, családos gyereke van, akik alacsony bérért dolgoznak, hitelt fizetnek, felesége pedig súlyos beteg, így ez a pénz nem elég arra, hogy mindannyiukat eltartsa.

A hirdetésre húsz válasz érkezett a legkülönbözőbb szektorokból, van köztük például biztosító és grafikai tervezéssel foglalkozó cég is. A felhívás a következő hétvégén is megjelenik az újságban, így a család újabb ajánlatokra számít.

Spanyolországban az Európai Unió országai közül a második legnagyobb a munkanélküliség Görögország után. Az egy napja közzétett legfrissebb munkanélküliségi adatok szerint augusztusban 4,07 millió volt a regisztrált munkanélküliek száma.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top