+ Média

Latorcai Csaba: olvasói levél alapján akarták besározni Petrás Mária nevét

Az antiszemitizmus bélyege súlyos vád, büntetőjogi kategória. Nyíltan, vagy burkoltan valakit ezzel vádolni csak abban az esetben szabad, ha az minden kétséget kizáróan bizonyított.

A fővárosi Dohány utcai zsinagógában vette kezdetét vasárnap a Zsidó Kulturális Fesztivál című rendezvénysorozat, amelyet korábban tizenhét alkalommal Zsidó Nyári Fesztiválként tartottak meg. Az idén nemcsak Budapesten, hanem több vidéki településen is rendeznek programokat – tájékoztatott a Miniszterelnökség.

A közlemény szerint a fesztivált megnyitó Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a seregszemlén hazai és nemzetközi hírességek előadásokon, koncerteken, valamint különböző kísérő rendezvényeken mutatják be annak a több ezer éves kultúrának a történetét, amely a történelem évszázadai alatt,

a megmaradásért vívott küzdelem által követelt véráldozatok során is hirdeti az örök újjászületést és a reményt.

A helyettes államtitkár szerint

páratlan zenei, költészeti és előadóművészi csemegének

lehetnek tanúi azok, akik ez alatt a nyolc nap alatt ellátogatnak valamelyik budapesti vagy vidéki helyszín rendezvényére. Az idén ugyanis Pécsre, Szegedre, Nagykanizsára, Győrbe, Szombathelyre és Gyöngyösre is „elviszik a szervezők a zsidó kulturális örökséget”.

 Az esemény behálózza az országot

– fogalmazott a helyettes államtitkár, aki szerint így a rendezvény mottója:

A mi fesztiválunk az öné is

a lehető legszélesebb értelmet nyer földrajzi, kulturális értelemben egyaránt, ráirányítja a figyelmet a vidéki zsidóság lelki, szellemi és építészeti örökségére is. Párbeszéd alakul ki emberek, közösségek, nézők és művészek között – hangsúlyozta a Miniszterelnökség képviselője.

Latorcai Csaba megjegyezte: sajnálatos lenne, ha ezt a

nagyszabású kulturális párbeszédet az ellenőrizetlen, rosszindulatú besározáson alapuló bizalmatlanság lengené körül.

Mint mondta: a kormány határozott és egyértelmű állásfoglalásaiban zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus, a rasszizmus és a kirekesztés ellen. Ezzel együtt viszont ugyanilyen határozottsággal kiállnak azok mellett is, akiket úgy vádolnak meg antiszemitizmussal, hogy

a vád hazugságra alapozott, ellenőrizetlen dokumentumon – például olvasói levélen – alapszik.Ha a közbeszédben megalapozatlan vádak, nyilvánvaló hazugságok terjednek és sároznak be ártatlan embereket, ott a leghatározottabb fellépésre van szükség.

A Miniszterelnökség helyettes államtitkára beszédében konkrétan kitért arra is, hogy a fesztivál egyik csúcspontjaként,

a magyar és a zsidó kultúra egymás mellett élését szépen szimbolizáló programja azért marad el, mert egy ellenőrizetlen dokumentum – olvasói levél – alapján, olyan bélyeget akartak ráragasztani egy

köztiszteletnek örvendő művészre, Petrás Máriára, ami emberileg, erkölcsileg messze áll tőle, ugyanakkor alkalmas volt arra, hogy nevét besározzák és kárt tegyenek ennek a fesztiválnak is.

A helyettes államtitkár úgy fogalmazott:

a párbeszéd ezernyi színben pompázó mezei csokrába tüskés tövis került.

Latorcai Csaba kiemelte: az antiszemitizmus bélyege súlyos vád, büntetőjogi kategória. Nyíltan, vagy burkoltan valakit ezzel vádolni csak abban az esetben szabad, ha az minden kétséget kizáróan bizonyított.

Ha ez nem áll meg, úgy a már említett párbeszéd lehetősége kap egy újabb nehezen gyógyítható sebet – szögezte le a helyettes államtitkár beszédében.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top