+ Életmód

Elhunyt Oliver Sacks brit író, neurológus

Oliver Sacks

Oliver Sacks 1973-ban megjelent, Ébredések című munkája alapján született az azonos című Oscar-díjra jelölt film Robin Williams és Robert de Niro főszereplésével.

Nyolcvankét éves korában elhunyt Oliver Sacks neves brit neurológus, író, aki orvosi esettörténeteivel vált világhírűvé.

A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét és az Ébredések című nagysikerű regények szerzője még februárban felfedte, hogy gyógyíthatatlan daganatos betegség utolsó stádiumában van. New York-i otthonában érte a halál – olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.

A londoni születésű akadémikus, akinek 1973-ban megjelent Ébredések című munkája alapján született az azonos című Oscar-díjra jelölt film Robin Williams és Robert de Niro főszereplésével, februárban azt írta:

egy hónapja még egészségesnek éreztem magam…, 81 éves koromban még naponta 1,6 kilométer úsztam. De fordult a szerencse – néhány hete megtudtam, hogy több áttét van a májamon.

A szemén lévő korábbi melanóma terjedt el Sacks szervezetében.

Sacks regényeiben szokatlan orvosi történeteket dolgozott fel praxisa alapján. Az Ébredések című könyvében azt a kórházi esetét dolgozta fel, amikor 1966-ban a bronxi Beth Abraham kórház ideggyógyászati osztályán konzultánsként dolgozva olyan gyógyszerrel kezelte régóta öntudatlan betegeit, amely felébresztette őket ebből az állapotból.

Oliver Sacks humanizálta a betegségeket. A testről és a lélekről ír, és minden egyes esettanulmányáról érződik a betegek és a betegségek iránti tisztelete

– mondta róla 2001-ben Roald Hoffman Nobel-díjas kémikus.

Oliver Sacks 2002-ben megkapta a tudományos irodalom Lewis Thomas-díját.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top