+ Történelem

Horthy Miklós unokája beszédet mondott Kaposváron

horthy miklós

Történelmi lövészárkok által elválasztva élünk (…), ez a megosztottság áthatja a mindennapjainkat, a magyarországi politikai folyamatokat, és akadályozza, hogy bármit közösen tegyünk a jobb jövőért – mondta Horthy Miklós unokája, ifj. Horthy István

A két világháború közötti magyar kultúráról és társadalomról tartottak konferenciát szombaton Kaposváron a Horthy Miklós Alapítvány szervezésében.

Először Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, az esemény fővédnöke a mintegy 300 résztvevő előtt mondott beszédében a két világháború közötti időszakról szólva kiemelte:

Egyre inkább tisztul az a korszak. Horthy Miklós kormányzó szerepét elemezve pedig szembe kell nézni a tényekkel. Aki úgy mond ítéletet cselekvő, döntéshozó történelmi személyiségekről, hogy figyelmen kívül hagyja a körülményeket, annak reménye sem lehet arra, hogy reális vagy legalább méltányos ítéletet alkosson.

A politikus hosszúra nyújtott Horthy-ellenes kampányról beszélt, amelynek véleménye szerint „karmesterei” is vannak. Ők rendre tudatosan torzítják a történelmi tényeket, és ugyanilyen tudatossággal igyekeznek sárba döngölni azokat a történelmi személyiségeket, akik alkottak valamit a maguk korában, és akiket ők diktátornak bélyegeznek, anélkül, hogy mérlegelnék a lehetőségeket és korlátokat, amelyek között politikai, kormányzati döntéseket kellett hozni.

horthy miklós

A Horthy-kastély. Forrás: horthytura.hu

Horthy Miklós kormányzóként vállalta a rendteremtő szerepét és felelősségét, neki köszönhetően – politikusok, civil és egyházi közösségek segítségével – sikerült új életre kelteni a megcsonkított Magyarországot. (Vö. György Péter állításával: Tudatosítani kell magunkban: elfogadhatatlan, ha egy hatalom a rendfenntartás ürügyén emberáldozatokat szed.)

Lehet támadni Horthyt a németekkel való szövetségért, de ugyan milyen eszközökkel védekezhetett volna a megcsonkított, katonailag is megbénított kis Magyarország a német hadigépezettel szemben?

A történészek dolga és felelőssége, hogy tisztázzák:

a Horthyról alkotott, évtizedeken át torzított képet. A politikusok, közéleti emberek dolga is megbecsülni és vállalni – mindenféle támadása ellenére – a Horthy-korszakból és a kormányzó államférfiúi tulajdonságaiból mindazt, ami józan ésszel és méltányossággal vállalható.

A rendezvény díszvendége, ifj. Horthy István, a néhai kormányzó, Horthy Miklós unokája köszöntőjében felidézte, hogy négy és fél évtized külföldi tartózkodás után 1989-ben jött először haza Magyarországra, majd 1993-ben kísérte haza nagyszülei hamvait Kenderesre, végső nyughelyükre.

Elmondása szerint ekkor tapasztalta, hogy Magyarországon

történelmi lövészárkok által elválasztva élünk (…), ez a megosztottság áthatja a mindennapjainkat, a magyarországi politikai folyamatokat, és akadályozza, hogy bármit közösen tegyünk a jobb jövőért.

Ezek a konfliktusok, bár látszólag ideológiák mentén zajlanak, érzése szerint valójában traumák, amelyeket sok-sok generáción átörökített családi történetek tartanak életben. Amikor ezek az értelmezések ideológiai köntöst öltenek, az egymással való párbeszéd még nehezebbé válik – mondta ifj. Horthy István.

Sajnos vannak olyanok is, akik politikai előny szempontjából az ilyen konfliktusokat inkább táplálni, mint megoldani igyekeznek. A konfliktusokat táplálni veszélyes üzem.

Azokban a társadalmakban, ahol a történelmi traumák mély megosztottsághoz vezettek, és ezeket nem oldották fel egy generáció élete során, ott a következő nemzedékek – örökségként – újabb és újabb erőszakhullámoktól szenvednek.

Az első lépés az ilyen konfliktus feloldására a történelemtudás, az, hogy mindenki tudja, hogy valójában mi történt. Hasznos a vita is, de csak abban az esetben, ha egymást meghallgatják a felek. A mostani konferencia is egy lépéssel közelebb visz a társadalmi lövészárkok felszámolása felé.

Az esemény résztvevői a tanácskozás előtt ünnepi szentmisén vettek részt, majd megkoszorúzták a vitézi emléktáblát.

Az egész napos konferencián három szekcióban a korszak meghatározó, sorsfordító eseményeiről, kultúrpolitikájáról, Horthy István és Horthy Istvánné munkásságáról történészek tartanak előadást.

A rendezvényt este a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház Kié ez az ország? című előadása zárja a Szivárvány Kultúrpalotában.

 

5 hozzászólás

5 Comments

  1. Böszörményi István szerint:

    Mikor először megláttam a címet megrémültem magamtól: Kapásból elátkoznék valakit a nagyapja miatt. Mi van, ha normális ember, és nem tehet arról, hogy annak a senkiházi Horthynak az unokája. De a társaság eloszlatta kételyeimet. Aki ma Lezsákkal együtt mutatkozik az bizony, horthysta tetű, még akkor is, ha az egykori kormányzó unokája!

  2. göre gábor bíró úr! szerint:

    Horthy hőstette, ostobáknak!

    1919-ben Horthy Miklós ugyancsak nyugati, elsősorban francia támogatással szerezte hatalmát. Horthy az országra törő antant oldalán a hont védelmező fehér tisztek vezette vörös hadsereg ellen gerilláskodott, majd hatalomra jutását követően annak legendás főparancsnokát Stromfeld Aurélt börtönbe vettette. Stromfeld Aurél nemcsak parancsnok, de a magyar nép zászlóvivője is volt, kinek sikeres hadjáratait a nyugat csak hazugsággal (Clemenceau jegyzék) és persze a magyar politikai vezetés ostobaságát kihasználva tudta megtörni.
    Valóban a Tanácskormány újra tudja mozgósítani a tömegeket a haza védelmére és katonai sikereket ér el! De ha a munkások a parasztok megvédik az ország integritását, akkor továbbra is övék kell maradjon a hatalom, mert a katonai siker legitimálja őket az ország további vezetésére is! Tehát a magyar uralkodó osztály inkább lesz a honvédő háború árulója (Julier Ferenc, Horthy Miklós, Bethlen István, Teleki Pál grófok) mint saját osztályérdekeinek ellensége.
    ..A haditervet Gömbös Gyula „megbízható elvtárs” vitte ár a románoknak!. A történelem ítélkezni fog: Horthy Miklós, Bethlen István és Teleki Pál grófok, Julier Ferenc és társai méltó utódai a negyvennyolcas muszkavezető mágnásoknak. Nemeskürthy István Édes Erdély 116. o.
    (Horthy) A császár inasa odaadja az ország kétharmadát, hogy Ő kormányzó lehessen, és a proletárdiktatúrát okolja a maga árulásáért. Végül a maga patkánybőrének mentése érdekében Szálasinak is hajlandó a hatalmat át¬adni! (legvégül dísztemetést ád néki a hálás MDF-es utókor)
    „A Horthyék abszolutizmusa a régi ragadozó magyar feudalizmus,
    Klerikalizmus, és úri analfabetizmus számára, valamint a nagy zsidó uzsora számára az optimum állapotot jelenti. Nekik a mai rend tényleg a legjobb millő. A Horthy-uralom ugyan
    Még, teljesebben tönkreteszi a szabadságjogokat, amint ezt a Bach korszak tette volt, ámde ez a jogfosztás csaknem kizárólag a dolgozó népelemek, a proletariátus, a föld nélküli és kisbirtokos parasztság és a produktív intelligencia ellen irányul. Ellenben a Gömbös féle gépezet a legkitűnőbb eszköz oly mérvű munkanélküli jövedelem kisajtolására, aminőhöz foghatót még a magyar történelem sem látott. 1 Innen van, hogy a régi privilegizált elemek, legalábbis a tudat alatt, igen jól érzik magukat Horthy-Magyarországban, mert
    többé-kevésbé világosan érzik, hogy ez az egyetlen lehető módszer
    latifundiumaik, vármegyéjük és uzsorabankjaik fenntartására” Jászi Oszkár!

    • Levaia szerint:

      Kedves Ismeretlen Göre úrnak szóló hozzászólás írója!

      Mintha egy rendszerváltás előtti tankönyvet olvasnék, olyan hozzászólása.
      A Tanácsköztársaságnak nem volt szüksége árulóra hogy elbukjon, ugyanis nem volt az a stabil kormányzat, amilyennek a kommunista történetírás beállította. Amellett hogy relatíve sikerrel vette fel a harcot a cseh és román támadókkal szemben, belpolitikája miatt számos belső lázadással kellett megküzdenie, amiről nem, vagy alig szóltak a tankönyvek. Az ország belsejéből érkező hírek, a Felvidék kiürítése épp elég demoralizáló hatással bírt hogy a hadsereg morálját a mélybe taszítsa.
      Emellett a románok elleni támadás csak Tokajnál illetve a szolnoki hídfőből volt reális, a román hadsereg nagyobb tartalékokkal rendelkezett ekkor mint a magyar, emellett morálja is magas volt, tekintettel az elért sikerekre – vagyis, jóformán ütközet nélkül bent jártak az ország közepén. A román morális, minőségi, mennyiségi fölény egyenes úton vonta maga után a Vörös Hadsereg támadásának összeomlását.
      Jászi polgári radikálisként szemben állt nem csak Horthyval, hanem a kommunizmussal is – nem véletlen hogy 1919-ben bekövetkezett emigrációja után soha nem tért haza – s ha a Horthy – korszakot belőle akarnánk megítélni, az olyan lenne, mintha Justinianus császárról és feleségéről kizárólag Prokopiosz műveinek felhasználásával írnánk személyiségrajzot. Tehát Jászi nem objektív a kérdésben, ráadásul ott sem volt.
      Szabadságjogok tekintetében a Horthy – rendszer visszalépést jelentett a monarchiabeli időkhöz képest, de messze nem volt abszolutisztikus rendszer. Főleg ha összehasonlítjuk az utána következő Szálasi, majd Rákosi – Kádár diktatúrával.
      Ugyanakkor ifj. Horthynak teljesen igaza van abban, miszerint társadalmi lövészárkokban élünk, melyek mélyebb traumákból táplálkoznak. A 20. század tele van ilyen traumákkal, feldolgozatlan élményekkel, családi történetekkel. Amíg ezeket nem tisztázzuk s érzelmi úton közelítünk feléjük az értelmi / elemző út helyett, amíg a megbocsátás ideje nem jön el, ezek a lövészárkok ugyanúgy meglesznek.

  3. Horváth György szerint:

    Horthy Istvánné, a kormányzó -helyettes özvegyének Becsület és kötelesség címû könyvében,a 253. oldalon olvasható ez: “Mikor kezünkbe került egy titkos jelentés, amelyet a németek küldtek Hitlernek Magyarországról. Ez a jelentés vázolta a győztes háború utáni terveket Magyarországgal kapcsolatban. Ezek szerint Magyarországból német Gau, (azaz tartomány – ) lesz. Minthogy azonban a magyar nép nem méltó arra, hogy a nagy német árja közösségbe felvétessék, idővel kiküszöbölendõk, (azaz kiirtandók .T.E) Istenem, milyen sors várt volna ránk? Egyébként nem kell titkos jelentés, a Mein Kamp első kiadásában gyakorlatilag ez van leírva.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top