+ Zene

Rekordot döntött a Sziget!

Sziget

Teltházas volt a Sziget pénteki napja: a rendezvényre 90 ezren látogattak ki

Teltházas volt a Sziget pénteki napja: a rendezvényre 90 ezren látogattak ki – tájékoztattak a szervezők szombaton. Pénteken többek között a Marina and the Diamonds, a Kasabian és Avicii lépett fel a Nagyszínpadon. A közlemény idézi Gerendai Károly főszervezőt, aki elmondta, hogy bár az idén megnövelték ötezerrel a rendezvény kapacitását, már a megnövelt befogadóképesség sem volt elég, ugyanis késő estére minden pénteki napijegy elfogyott. A szervezők kitértek arra is, hogy a mínusz egyedik és nulladik napon, amikor nem teljes gőzzel megy a Sziget, 80 ezres a teltház, mivel annyian férnek el a Nagyszínpad előtt, de amikor minden helyszín üzemel, 90 ezer embert engednek be. Először fordult elő, hogy a Sziget területén ennyien tartózkodtak egyszerre.

Az összehasonlítás kedvéért: ez egyetlen nap alatt több mint kétszer annyi látogató, mint amennyi az első Szigeten – 22 éve – összesen megfordult egy hét alatt. Természetesen a Sziget utolsó két napjára van még jegy, de a szombat is erősnek ígérkezik, amikor a Kings of Leon lesz a Nagyszínpad fő sztárja.

– olvasható a közleményben.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top