+ Film

Nyerhetnek-e a romák a focipályán azok ellen, akiktől az életük függ?

brazilok

Egy dolog biztosan nem enyhít az etnikai feszültségeken, az, hogy nem beszélünk róla. A klasszikus vígeposz műfajában íródott film Magyarország mind a 93 ezer négyzetkilométerének etnikai feszültségét egyetlen focipályára zsúfolja össze – meséli M. Kiss Csaba a Brazilok című fim társrendezője.

Magyarország minden etnikai feszültségét egyetlen focipályára sűrűsítő „etnomese” lesz a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készülő Brazilok című játékfilm – mondta az alkotást Rohonyi Gáborral közösen rendező M. Kiss Csaba a forgatás szünetében csütörtökön.

A televíziós szerkesztő és műsorvezető felidézte, hogy a film ötlete egy 1997-es Sirokon készített riportja alkalmából született, amely során egy csapat lenézett roma fiú a focipályán próbálta kivívni társai elismerését. A témához évek múltán nyúlt hozzá megint, a forgatókönyv végső változatának elkészültében Muhi Klára és Huszár Péter is részt vett.

A film története egy kis magyar településen játszódik, ahol a roma fiatalok Brazilok névre hallgató focicsapata először indulhat a falubajnokságon. A roma fiúknak éppen azokat a személyeket kellene legyőzniük a focipályán, akiktől az életük függ a hétköznapokban: a tanárokat, rendőröket és a helyi erős fiúkat.

Egy dolog biztosan nem enyhít az etnikai feszültségeken, az, hogy nem beszélünk róla. A „klasszikus vígeposz” műfajában íródott film Magyarország mind a 93 ezer négyzetkilométerének etnikai feszültségét egyetlen focipályára zsúfolja össze

mondta M. Kiss Csaba.

A focipálya azért ideális „helyszín” a feszültségek kiadására, mert a szabályok világosak, és vannak ugyan vesztesek és győztesek, de nincsenek áldozatok, mint egy valós konfliktus, fegyveres összetűzés vagy háború esetén.

Mindenkinek lehetőséget kell adni a normális életre, de ezzel a lehetőséggel mindenkinek meg kell tanulnia élni.

A Brazilok főbb szerepeiben a neves színészek és színésznők – Fekete Ernő, Schmied Zoltán, Bánki Gergő, Kaszás Gergő, Székely B. Miklós, Rezes Judit, Nagy Dániel Viktor, Dóra Béla, Farkas Franciska, Bergendi Barnabás és Mészáros Blanka – mellett amatőr roma fiúk, Lakatos Erik, Nagy Norbi, Pászik Cristopher, Lakatos Csaba és Lakatos Renátó láthatóak, akiket különböző tehetséggondozó táborokban válogattak össze.

brazilok

M. Kiss Csaba forgatókönyvíró, rendező (b) és Rohonyi Gábor rendező a Brazilok című „etno-mese” forgatásán a Pest megyei Acsán 2015. augusztus 13-án. Fotó: Kallos Bea

Sokoldalú, színes társaság jött össze, van, aki a fociban jó, van, aki a Snétberger Zenei Tehetség Központban gitározik. Hatalmas meglepetések születtek a színészet rejtelmeit többnyire nem ismerő, mégis teljesen hiteles színészi játékot nyújtó fiatalok munkájából – mesélte M. Kiss, aki arra törekedett, hogy a kevésbé jelentős szerepekre is jó nevű színészeket kérjenek fel a film üzenetének terjesztése érdekében. Apróbb szerepeket vállalt a Brazilokban Gryllus Dorka, Schell Judit, Dobó Kata, Bezerédi Zoltán és Anger Zsolt is.

A film rendezésében M. Kiss Csaba mellett a Konyec című vígjátékot jegyző Rohonyi Gábor is részt vesz, producere Mécs Mónika és Mesterházy Ernő, az operatőri munkáért Réder György felel. A Magyar Nemzeti Filmalap 361,8 millió forintos támogatásával zajló forgatás a tervek szerint augusztus végéig fog tartani Acsán, a kész alkotás várhatóan 2016 tavaszán kerülhet a mozikba.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top