+ Életmód

Melyik könyvet olvasta Marilyn Monroe a halála előtt?

Marilyn Monroe

Egy héttel Monroe halála után sokan követtek el öngyilkosságot New Yorkban. Volt olyan nap, hogy 12-en is megölték magukat. Az egyik áldozat a következő üzenetet hagyta: Ha már a leggyönyörűbb, legcsodálatosabb dolognak sincs miért élnie, akkor nekem sincs itt keresnivalóm

Melyik festővel érzett lelki rokonságot? Ki volt számára a legnagyobb hős? Miért volt kisebbségi komplexusa? Miért kényszerítették házasságra 16 évesen? Kik állították Marilyn halála után, hogy a színésznő édesapjai? Melyik magyar fotós indította el a hírnév útján az akkor még csak 19 éves lányt? A színésznő halálnak 53. évfordulójára készített összeállításunkból ezekre is választ kapunk.

Gyönyörű gyermek. No itt nem arra gondolok, ami szembeötlő, talán túlságosan is szembeötlő. Azt sem hiszem, hogy a hagyományos értelemben egyáltalán színésznő. Amivel ő rendelkezik, a jelenlét, a belső fény, a pislákoló intelligencia, az nem jön át a rivaldán. Olyan törékeny, olyan finom, hegy ezt csak a kamera érzékelheti. Olyan, mint egy menekülő kolibri: ennek a költészetét egyedül a kamera tudja rögzíteni

– olvasható Truman Capote Mozart és a kaméleonok című novelláskötetében. A fentieket a korabeli Hollywood egyik legelismertebb színészpedagógusa, Ms Collier színésznő mondta róla, és így folytatta:

Ennek a gyönyörű gyermeknek viszont halvány fogalma sincs a fegyelemről, vagy a lemondásról. Valahogy úgy gondolom, hogy nem éri meg az öregkort. Persze, lehet, hogy hülyeség, amit mondok, de az az érzésem, hogy fiatalon hagy itt minket. Remélem, sőt imádkozom, hogy elég sokáig éljen, hogy felszabadítsa magában azt a különös, elragadó talentumot, amely mint valami bebörtönzött szellem bujkál benne.

Marilyn Monroe

Andre de Dienes, 1949 2.bp.blogspot.com

Ha lehunyom a szemem, és magam elé képzelem Los Angelest, egy undorító visszeret látok

– mondta arról a városról, ahol a mai napig túrákat szerveznek MM emlékére, végigjárva az általa látogatott éttermeket, hoteleket és bárokat.

Mindenki azt mondja, hogy én nem vagyok színész. Ugyanezt mondták Elisabeth Taylorról is. És tévedtek. Óriási volt a Hely a nap alatt-ban. Én sohasem kapom azt a szerepet, amit igazán akarnék. Mert így nézek ki. Túlságosan föltűnő vagyok

– vélekedett magáról, de mondott még ennél cifrábbakat is.

A mellét imádta, a kezét utálta

Habár Szőkék előnyben című filmben azt énekli, hogy a gyémánt a lányok legjobb barátja a (Diamonds Are a Girl’s Best Friend) ő maga kevés igazán értékes ékszert birtokolt: egy, a második férjétől, Joe DiMaggiótól kapott 35 kis gyémántot tartalmazó platina karikagyűrűt, valamint egy igazgyöngy-nyakláncot.

Talán azért sem szerette magán az ékszereket, mert a kezét kövérnek tartotta:

Bárcsak viselhetnék gyűrűt, de utálom, amikor az emberek a kezemet nézegetik. Kövér a kezem. Elisabeth Tayloré is kövér. Na, de ha valakinek olyan szeme van, ki nézi a kezét? Tudod, mit szeretek? Meztelenül táncolni tükrök előtt; és nézni, hogyan ugrál a cicim. Azzal nincs baj. Csak a kezem ne lenne ilyen kövér.

– olvasható a novellában. Capote-val való beszélgetéséből az is kiderül, hogy valóban nem tudta elfogadni magát olyannak, amilyen, nyilvánvalóan testképzavara volt:

Néha úgy szeretném tudni a jövőmet. Aztán rájövök, hogy jobb, ha nem tudom. Két dolgot azonban szeretnék tudni. Az egyik: le fogok-e fogyni.

• apropó fogyás: állítólag ő már akkor is paleo diétázott, amikor a paleo diéta kitalálói még a világon sem voltak. Reggelire forró tejbe öntött nyers tojást evett, ebédre és vacsorára húst, sok zöldséggel. Ha így vesszük, valójában ő találta ki a paleo diétát.

• Ráadásul kiváló szakács volt, receptjeit pedig nem is volt olyan egyszerű elkészíteni.

Marilyn Monroe

telegraph.co.uk

 

A külseje annyira foglalkoztatta, hogy:

• hormonkrémmel fehérítette a bőrét, amitől szőke pihék nőttek az arcán. Mégsem engedte eltávolíttatni, mert úgy tartotta, hamvasságot kölcsönöz az arcának a kamerák előtt.

• Orrplasztikai műtéten esett át és egy áll implantátumot is beültettek az arcába.

• De testképzavar ide vagyoda, ha csak tehette, meztelenül járkált még a stúdióban is – persze csak a nőnemű alkalmazottak, öltöztetőnők, fodrászok, sminkesek – között. Sőt, állítólag még interjút is gyakran meztelenül adott a nőnemű újságíróknak.

Kutyák engem sohasem marnak meg. Csak emberek

– hangzik el a Capote novellában, séta közben, amikor megsimogatja egy járókelő kutyáját. Egyébként is sok kutyája volt. A legutolsó egy máltai terrier, akit Frank Sinatra ajándékozott neki. A kutyust Mafnak nevezte el (a Mafia Honey után szabadon). Kedvencéről készített polaroid képei 1999-ben a Christie aukciós ház árverésén több mint 93 millió forintnyi fontért kelt el.

Ki ölte meg Marilyn Monroe-t?

• Halálának – 1962. augusztus 5. – körülményeiről máig legendák keringenek. Sokan ugyanis úgy gondolták, Marilyn nem öngyilkos lett, hanem megölték. A kételkedők éppúgy gyanakodtak Robert Kennedyre (akivel viszonya volt) és John F Kennedy elnökre, (akivel szintén viszonya volt), mint a maffiózó Sam Giancanára, az FBI-ra, a CIA-ra és a színésznő pszichiáterére, Ralph Greensonra. Életéről és halálának körülményeiről azóta számos filmet, biográfiát és zenét készítettek, emlékére dalt írt többek között Lady Gaga, Rihana és Elton John is.

• A sok előadó közül mégis a Misfits nevű punk zenekarból ismert Glenn Danzig dalát emelnénk ki A „Who Killed Marilyn?” Ki ölte meg Marylint című gyöngyszem is egyértelműen megkérdőjelezi MM öngyilkosságát. 

https://www.youtube.com/watch?v=_mS9KAcrvb8

• Ahogy már említettük rengeteg filmet is forgattak életéről, a filmvásznon pedig éppúgy megelevenítette MM karakterét Lindsay Lohan, Catherine Hick vagy Ashley Judd mint Madonna a „Material Girl” című 1984-es videóklippjében. A legújabb, életéről szóló The Secret Life of Marilyn Monroe című filmet idén májusban mutatták be, Kelli Garner főszereplésével.

• Ő maga is tehetséges producer volt, 1955-ben létrehozta a Marilyn Monroe Productions-t, így ő lett a második nő, aki produkciós ügynökséget alapított.

Ki volt Zelda Zonk, Faye Miller és Norma Jeane Mortenson?

• A karrierje úgy kezdődött, hogy felfedezte egy fotós, David Conover. Akkoriban egy lőszeripari gyárban dolgozott a Radioplan-nál. Ezután találkozott egy magyar származású divatfotóssal, Andre de Dienessel (Dienes Andor), aki 1945-ben elkészítette az első, profi modellképeket róla. A férfival kezdetben még házasságot is terveztek, amiből semmi nem lett. Barátságuk viszont sokáig megmaradt.

• Ő volt a legelső Playmate, bár 1953-ban még Sweetheatrnak hívták őket. Ötven dollárt kapott az 1949-ben kattintott képért, amelyet később, 53-ban, Hugh Hefner 500 dollárért vásárolt meg a fotóstól. (A nyuszibirodalom királya egyébként mellette vett sírt a Los Angeles-i Westwood temetőben még 1992-ben. Akkor 21 millió forintnyi dollárt fizetett érte.)

Marilyn Monroe

Andre de Dienes, 1949/4.bp.blogspot.com

• Igazi kaméleon volt, a neveit is úgy váltogatta, mintha mindegyik egy-egy személyiségének darabja lenne: ő volt például Zelda Zonk, a pszichiátriai kezelések alatt Faye Miller néven jelentkezett be, a modellkarrierje kezdetén pedig Jean Norman Mona Monroe néven pózolt a címlapokon. És persze ne feledjük, hogy Norma Jeane Mortenson néven anyakönyvezték, később pedig átkeresztelték Norma Jeane Bakerre. A Marilyn Monroe nevet csak 1956 óta használta hivatalosan, ám akkorra már sztár volt.

• Nem túlzás azt állítani, hogy hányatott gyerekkora volt. Édesanyja korán idegösszeroppanást kapott és egy elmegyógyintézetben ápolták egész életében. Apa hiányában nevelőszülőkhöz került, egy évig pedig a Los Angeles-i Orphanage árvaházban is élt. Összesen tizenegy alkalommal adták őt vissza a nevelőszülők. Monroe megemlíti a memoárjában, hogy gyerekként számtalanszor bántalmazták szexuálisan az intézetben és a nevelőszülőknél töltött évek alatt. Egyik nevelőszülője, Doc Goddard – aki meg is erőszakolta a 16 éves lányt – Nyugat – Virginiában kapott munkát, ahová nem vihették magukkal Monroet. Helyette arra kényszerítették, menjen hozzá szomszédjukhoz, a 21 éves James Doughterty-hez.

Marilyn Monroe

Marilyn Monroe for Chanel No. 5 fragrance/cdn.harpersbazaar.com.

• Alulfizetett volt, legalábbis többi kollégájához mérten. Jane Russel például tízszer több gázsit kapott a Szőkék előnyben című film másik főszerepéért. Elizabeth Taylor már abban az időben is egymillió dollárt rakott zsebre a Kleopátráért, míg Monroe csak százezer dollárt a Something’s Got to Give-ért.

Az entellektüell férfiakhoz vonzódott igazán

• Üresfejű szőkének nézték, pedig művelt volt, egy ideig irodalmat hallgatott a UCLA–n (University of California Los Angeles) és több száz kötetből álló könyvtárral rendelkezett.

• Az entellektüellekhez vonzódott. A listán, amit tréfából Shelley Winters, színésznővel együtt állított össze 1951-ben, a két legvonzóbb férfi Arthur Miller és Albert Einstein volt.

• Millerhez 1956-ban ment hozzá, házasságuk 1961-ig tartott. (Előtte a híres baseball játékossal, Joe DiMaggióval élt.)

• Nyílt titok volt, hogy Arthur Miller A bűnbeesés után című könyvében Monroeval való házasságát tárgyalja ki, amelyben részletekbe menően ír MM gyógyszer-és drogfüggőségéről is. Amikor a művet színre vitték, James Baldwin író kiszállt a darabból, mondván, Miller túlságosan kegyetlen és torz képet fest Marylinről.

Marilyn Monroe

openculture.com

• Goya volt a kedvenc festőművésze, lelkitársának tartotta:

Nagyon jól ismerem ezt az embert, ugyanazok az álmaink. Ugyanazokat álmodtam gyerekként, amit ő.

• Abraham Lincolnra hősként tekintett, rajongott érte:

Mindent elolvastam róla. Ő volt az egyetlen híres amerikai, aki nagyon hasonlított rám, legalábbis a gyerekkora. 

• Egy ideig az antropozófia foglalkoztatta, aztán betért a zsidó vallásba Arthur Miller miatt

• Imádott jógázni, az elsők közt volt Hollywooban, aki jógázni kezdett. Leckéket a svéd-orosz születésű Bollywood-i filmsztrától, Indra Devitől vett, aki Greta Garbót és Gloria Swansont is tanította.

• Két könyvet olvasott a halála előtti napokban. Az egyik Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót! című könyve, a másik Leo Rosten: Captain Newman MD című regénye, amely Monroe pszichiáteréről, Ralph Greenson életéről szólt.

Rajongói ellopkodták a sírjáról a virágokat

Utálom a temetéseket. Örülök, hogy a magaméra nem kell elmennem. Nekem ne rendezzenek temetést – a hamvaimat szórja az egyik gyerekem az óceánba, ha lesz egyáltalán gyerekem

– olvasható szintén a Gyönyörű gyermek című Capote novellában.

• Marilyn halála után hirtelen előkerültek az apajelöltek is: két férfi is azt állította, hogy bizony ő a filmcsillag édesapja. Az egyik C Stanley Gifford volt, akiről Marilyn és édesanyja is úgy gondolta, ő az igazi apa, de a férfi mindannyiszor visszautasította a lányával való találkozást. A másik anyja volt férje, Edward Mortensen volt, aki a nevére vette születésekor. Életében egyik sem törődött a színésznővel.

• A temetése zavargásba torkollott. Rajongók százai rohamozták meg a sírját a szertartás után és lopták el a neki szánt virágokat.

Marilyn Monroe

www.pinterest.com

• Nyitott koporsóban temették el: egy almazöld Pucci ruhát viselt, fején pedig platinaszőke parókát. (A boncolás miatt le kellett borotválni a fejét.)

• Egy héttel Monroe halála után sokan követtek el öngyilkosságot New Yorkban. Volt olyan nap, hogy tizenketten is megölték magukat. Az egyik áldozat a következő üzenetet hagyta:

Ha már a leggyönyörűbb, legcsodálatosabb dolognak sincs miért élnie, akkor nekem sincs itt keresnivalóm.

(Forrás: Telegraph, Refinery29, Wikipedia, LaEater, Lawomantours)

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Larry Archer szerint:

    For the reason that the admin of this site is working, no uncertainty very quickly it will be renowned, due to its quality contents.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top