+ Zene

Két óra alvás után hőerőműben forgatott klipet az InFusion Trio

infusion trio

Előző este vidéken játszottunk, és már leérkezéskor kiderült, hogy a busz nincs valami jó állapotban – kezdi a sztorit Farkas Izsák hegedűs. – Koncert után jött is a pánik, merthogy már be se lehetett indítani.

Elkészült az InFusion Trio vadonatúj klipje, amit a Kelenföldi Hőerőműben forgattak a Break the tide című dalra. A komorabb hangulatú számhoz tökéletesen illő helyszínt a rendező, ZO Jankovics ajánlotta a fiúknak. A forgatás nem indult zökkenőmentesen.

infusion trio

Előző este vidéken játszottunk, és már leérkezéskor kiderült, hogy a busz nincs valami jó állapotban – kezdi a sztorit Farkas Izsák hegedűs. – Koncert után jött is a pánik, merthogy már be se lehetett indítani. Hajnali egy óra volt, három órára voltunk az otthontól, másnap reggel nyolctól klipforgatás és a busz néma. Egymás után próbáltuk beindítani, majd félórás próbálkozás után Misinek sikerült. Végre elindulhattunk haza, de így összesen két órás alvással érkeztünk meg a forgatásra. Szerencsére forgatás közben is volt időnk kicsit pihenni, amikor nem minket vett a kamera.

infusion trio

A zenekar első „sztoris” klipjében a többi karaktert a barátaik, ismerőseik formálják meg. Az így összeállt csapat profi stábokat megszégyenítően, tökéletesen tudott együttműködni.

Úgy gondoltuk, hogy az első klipünkben szerepeljenek azok az emberek, akik az elejétől fogva drukkoltak, segítettek nekünk. – mondja Weisz Nándor dobos-énekes. – A ruhákat Szerencsés Gabó tervezte és készítette. A szereplők: Gaál Júlia, Mátyás Mimi, Mészáros Dániel, Aubéli Ottó és természetesen mi hárman. Az egész forgatáson, előkészületekben, szállításban, díszletépítésben, hangosításban pedig Varga Miklós és Lucza Ádám barátunk volt segítségünkre.

infusion trio

A kész anyaggal tökéletesen elégedett a csapat.

A klip hangulata tökéletesen fedi a szám hangulatát, mind a képi világában, mind a cselekmény mondanivalójában. Kicsit borongós, kicsit elvont, a valóságtól némileg elrugaszkodott világ – lelkesedik Simkó-Várnagy Mihály csellista. – Az egész egy fantáziaszülemény, laboratórium-szerű, indusztriális környezetben. Zenészek kábellel csatlakoztatva a rendszerhez és közvetlenül a tesztalanyhoz, aki gigászi hangerőn kapja a zenét. A végeredmény pedig a klipben látható (nevet).

Természetesen nem csak a forgatás foglalja le a zenészek mindennapjait, hanem fellépések, sőt a hangszerparkjuk fejlesztése is.

Vettem egy új elektromos hegedűt és egy hozzá tartozó effekt pedált. – sorolja Izsák. – Misi és Nándi is beújított, úgyhogy most azon dolgozunk, hogy ezeket jól beillesszük a rendszerbe. Ezáltal egy színesebb, színvonalasabb hangzásvilággal térünk majd vissza a közönséghez. Legközelebb egyébként augusztus 19-én játszunk este 8 órakor Siófokon a Bor és kenyér ünnepén.

infusion trio

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top