+ Színház

Meghalt a diákszínjátszás kiemelkedő alakja

Meghalt Kovácsné Lapu Mária (1954–2015), aki a Szegedi Egyetemi Színpad tagjaként kezdte pályafutását, később pedig a fiatalabb generációk tanításával foglalkozott.

Meghalt Kovácsné Lapu Mária (1954–2015), aki a Szegedi Egyetemi Színpad tagjaként kezdte pályafutását, később pedig a fiatalabb generációk tanításával foglalkozott – írja az Ellenfény.

Sándor L. István írásából kiderül, hogy Kovácsné Lapu Mária a színjátszással diák kora óta foglalkozott. Tagja volt a Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpadnak, játszott az egyik leghíresebb előadásukban, a Petőfi-rockban, szerepelt velük többek között Wroclawban, Zágrábban, Belgrádban, Pármában. Ennek a közösségi színháznak az eszményét vitte tovább, amikor maga is csoportvezető lett. 1976-től Inárcson, a Pesttől 30 kilométerre lévő faluban kezdett magyart és történelmet tanítani.

1988-től indult be az igazi színházi élet Inárcson, feldolgoztak meséket, meseregényeket, a tananyagban szereplő klasszikusokat, játszottak versösszeállításokat, majd egyre komolyabb irodalmi anyagokat is beépítettek a munkájukba.

De Lapu Mari számára sosem az irodalmi érték vagy a színházi hatás volt az elsődleges. Mindig az erős közösség jelentette a legfőbb élményt az inárcsi előadásokban. A csoportvezető sosem válogatott a gyerekek között, nem a színházi tehetségeket kereste, mindig mindenkivel dolgozott, akinek kedve volt a színjátszáshoz (…) És igazán sosem a színházi, hanem az emberi eredmény volt a fontos

– írja Sándor L. István.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top