+ Irodalom

Harper Lee most megjelent regénye mindenkit összezavar

Ötvenöt év után jelentkezett új regénnyel Harper Lee, a Ne bántsátok a feketerigót szerzője. A hamarosan magyarul is megjelenő regény már most hatalmas siker, úgyhogy kíváncsiak voltunk rá, hogyan fogadták a Go Set a Watchman című regényt.

Ötvenöt év után jelentkezett új regénnyel Harper Lee, a Ne bántsátok a feketerigót szerzője. A hamarosan magyarul is megjelenő regény már most hatalmas siker, úgyhogy kíváncsiak voltunk rá, hogyan fogadták a Go Set a Watchman című könyvet.

A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, Harper Lee viszont azóta nem jelentkezett újabb regénnyel. Ezért is volt igazán nagy szenzáció, amikor kiderült, hogy előkerült Lee eddig fiókban heverő másik regénye, amelyet saját bevallása szerint hamarabb befejezett, mint klasszikus regényét, holott a most megjelenő Go Set a Watchman időben később játszódik.

Amit tudni lehet

A most megjelenő regényben visszatérnek a Ne bántsátok a feketerigót! főszereplői, így felbukkan Atticus, Scout és Jem is (utóbbi meglehetősen szomorú  módon), csak jóval később. Szintén Alabamában járunk, a legnagyobb meglepetés pedig az, hogy Atticus Finch, a Ne bántsátok a feketerigót! mintaszerű ügyvédje időközben fajgyűlölővé lett. A regény magyarul novemberben fog megjelenni a Geopen Kiadónál.

A regényt 1957-ben fejezte be Harper Lee, ám akkori szerkesztője lebeszélte a publikálásról, azzal az indokkal, hogy vitathatatlan érdemei ellenére a regény nincs készen a kiadásra. A regény kéziratát sokáig elveszettnek hitték, jelen állás szerint úgy tűnik, hogy 2011-ben fedezték fel. Felmerült az is, hogy esetleg a megromlott egészségű írónőre nyomást gyakoroltak, később azonban már úgy tűnt, hogy erről szó sincsen.

A gonosz kritikusok megszólalnak

Kíváncsiak voltunk, hogy mit szóltak a kritikusok a most megjelent regényhez, ezért összegyűjtöttünk néhány frissen megjelent írást a könyvről:

Az AV Clubon Nathan Pensky írt a Go Set a Watchmanről, aki rögtön azokkal a kérdésekkel kezdi az írását, amelyek most a leggyakrabban felmerülnek az új Harper Lee-könyvvel kapcsolatban. Leginkább az tűnik égető kérdésnek, hogy tekinthető-e a Go Set a Watchman egyértelmű folytatásnak, ugyanis Atticus Finch ügyvédre rá sem lehet ismerni. Az újságíró arra jut, hogy hiába omlik össze egy világ, Atticus kétségtelenül megegyezik ifjúkori önmagával. Nathan Pensky szerint a Go Set a Watchman élvezetes könyv, és Harper Lee szövegét jó olvasni, talán csak néhány túlnyújtott párbeszéd lehet zavaró.

A Guardianon Sarah Churchwell írt az új regényről, szerinte is nehézzé teszi az olvasást Atticus Finch átalakulása, bár maga a folyamat egyáltalán nem lehetetlen. Churchwell úgy gondolja, hogy a frissen megjelent regény egy felnőttebb perspektívából íródott, mint a Ne bántsátok a feketerigót!, amelynek fekete-fehér, gyermeki világképe az egyik meghatározó eleme. Ítélete szerint a Go Set a Watchman nyomába sem ér a klasszikus Harper Lee-regénynek, de történelmi keresztmetszetként lehet ugyanolyan fontos.

A The Star kritikusa, Heather Birrell keményebben nekirontott viszont az új regénynek, amely szerinte rossz időpontban és rossz okból került kiadásra, és szerinte a Go Set a Watchman nem egy kifejezetten jól sikerült könyv. Hasonló véleményen van az NPR szerzője, aki azt írja, hogy az új regény jelentősen átrajzolja bennünk azt a képet, hogyan gondolkodjunk a Ne bántsátok a feketerigót! világáról, és erősen kérdéses az, hogy hiányzott-e ez nekünk.

Nem hiszel a kritikusoknak? A regény első fejezetét itt olvashatod el angolul, ráadásul aláfestő zenét is bekapcsolhatsz az olvasáshoz.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top