+ Zene

Hallgass bele David Gilmour új albumába! Szó szerint ütős!

David Gilmour

Szeptember 18-án jelenik meg Rattle That Lock címmel David Gilmour, a legendás Pink Floyd együttes énekes-gitárosának új szólóalbuma. A korong első kislemeze és egyben címadó dala pénteken debütált a BBC Radio 2 műsorán.

Szeptember 18-án jelenik meg Rattle That Lock címmel David Gilmour, a legendás Pink Floyd együttes énekes-gitárosának új szólóalbuma.

A korong első kislemeze és egyben címadó dala pénteken debütált a BBC Radio 2 műsorán – olvasható a New Musical Express (NME) című befolyásos brit zenei magazin honlapján.

A legendás brit rockzenekar tagja bejelentette, hogy tíz év után először fog koncertezni Észak-Amerikában 2016 márciusában és áprilisában. A 69 éves zenész három egymást követő este is színpadra fog lépni szeptember 23-ától a londoni Royal Albert Hallban.

Gilmour 2006 óta nem turnézott, habár tavaly decemberben beugrott a Bombay Bicycle Club londoni Earls Court arénabeli koncertjére, ahol a brit banda Rinse Me Down című számát fűszerezte meg játékával, valamint a Pink Floyd Wish You Were Here című slágerének akusztikus verziójával örvendeztette meg a közönséget.

Gilmournak legutóbb 2006-ban jelent meg szólóalbuma On An Island címmel.

A Pink Floyd tavaly novemberben húsz év után először adott ki új albumot. A The Endless River című duplalemez Richard Wrightnak, a zenekar 2008-ban elhunyt alapító tagjának állít emléket. A korongon Gilmour, Nick Mason és Wright is szerepel, mivel abból a húszórás anyagból készült, amelyet a banda The Division Bell című stúdióalbumának 1993-as felvételeikor rögzítettek.

A The Endless River meghódította az albumeladási listákat.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top