+ Színház

Elhunyt Ács János

ács jános

Ács János színháztörténeti jelentőségű rendezése volt Kaposváron Peter Weiss darabja, a Marat halála. A vidéki színházak esetében példátlanul sokszor, több mint százszor játszották.

Elhunyt Ács János rendező. A Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas színházrendezőt 66 évesen szerdán érte a halál. Temetéséről később intézkednek – tudatta a Magyar Színházi Társaság.

Ács János 1949. március 22-én született Budapesten. Tanulmányait a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte, ahol 1980-ban diplomázott.

Az 1970-es években Paál Istvánnal a szegedi egyetemi színpad színésze és rendezője volt. A kaposvári Csiky Gergely Színházban dolgozott 1980 és 1991 között, 1991-től az Arany János Színház rendezője, 1994 és 2001 között az Új Színház főrendezője volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanított, 1991-től 2011-ig.

Rendezett többek között Szolnokon, Zalaegerszegen, az Operaházban, a Rock Színházban és a Katona József Színházban is. 2005 óta a Győri Nemzeti Színház tagja volt. Színészi feladatokat is vállalt, több filmben játszott.

Színháztörténeti jelentőségű rendezése volt Kaposváron Peter Weiss darabja, a Marat halála. A vidéki színházak esetében példátlanul sokszor, több mint százszor játszották. 1982-ben a BITEF nemzetközi fesztiválon mindhárom kiosztható díjat ez a darab kapta. A kaposvári előadásokra buszokkal érkeztek főleg fiatal, egyetemista nézők. A budapesti vendégjátékokon több alkalommal rendőrkordon védte az előadás helyszínét a jegy után áhítozó nézők rohamától.

A művész 1987-ben Jászai Mari-díjat, 2009-ben Nádasdy Kálmán-díjat kapott.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top