+ Film

45 perces csatajelenet a Baahubali című kalandfilmben – videó

baahubali

A Guardian szerint a Baahubali a rendezője megtalálta a csaknem tökéletes egyensúlyt az akciók és a poézis között.

Hatalmas kasszasikernek bizonyult már premierhétvégéjén a mintegy 2,5 milliárd rúpiából (11 milliárd forintból) forgatott Baahubali című kétrészes történelmi kalandfilm Indiában.

A The Guardian beszámolója szerint az indiai filmipar bevételei idén elég döcögősen indultak be, egészen május végéig kellett várni az első nagyobb helyi mozisikerre egy romantikus dráma folytatására. A hagyományosan piacvezetőnek tekintett Bollywood helyett aztán a dél-indiai Teluguból robbant be az idei első nagy kasszasiker a hétvégén: a Baahubali című eposzra – amelyet minden idők eddigi legdrágább indiai filmjeként emlegetnek – a Hindustan Times szerint olyan sokan váltottak jegyet, hogy költségvetésének több mint fele máris megtérült. A produkció globális bevétele a premierhétvégén elérte a 26 millió dollárt (7,3 milliárd forintot).

S. S. Radzsamouli rendkívül látványos filmeposzában, amely az elvesztett trónjáért harcoló legendás hősről, Baahubaliról szól, egy 45 perces csatajelenet is helyet kapott. A film telugu és tamil nyelven készült, de hindi és malajálam fordításban is forgalmazzák India-szerte.

A produkciót – amely egyebek mellett Amerikában és Nagy-Britanniában is mozikba kerül – a kritika is kedvezően fogadta. A Guardian szerint a rendező megtalálta a

csaknem tökéletes egyensúlyt

az akciók és a poézis között, a Times of India pedig a Radzsamouli által teremtett grandiózus látványvilágot méltatta.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top