A youtube-on meghallgattuk a Maradékgyár punkzenekar egyik fent lévő számát, amelynek szövege Szardeszka címen íródott, hátha rájövünk a kizárás okára.
Egy facebook-bejegyzésben találtunk rá a közleményre, amit betűhíven közlünk:
A Maradékgyár zenekar ezúton mond köszönetet,hogy nem vehet részt a sándorfalvi feszten.Magunkba néztünk és rájöttünk tényleg nem érdemlünk meg félórát a két nap alatt.Tudjuk a szegedi szinvonal igen magas és amúgy sem vagyunk szegediek.Megragadjuk az alkalmat,hogy elrebegjük hálánkat a szegedi punk színtérnek,hogy kiközösít bár egyesek szerint a punk is dead(ugye Dudva).Megigérjük kitartó,szorgos munkával megpróbálunk felnőni a szinthez,hogy a jövőben(pedig sokak szerint ez sincs)sikeresen tudjunk együttműködni.Ennyi.
Érdemes a videót végighallgatni, és a végén a stúdió néhány másodperces kommentjét.
SZARDESZKA
Budáról ment Keletországba
Úrilány volt, jogvédő,
Ózdi skinhead, baj-jobb, bal-jobb
Cigányiába fajvédő
Isten hozott világválság,
Hozz reánk víg esztendőt,
Lopjatok el minél többet,
Szegény ország, cigány elnök
Alkalmatlan kormány
Alkalmatlan nép
Alkalmatlan ország
Meddig marad még?
Rendőrbácsi, ki a náci?
Kit szolgálunk, kit védünk?
Egyenruhás terrorhorda
Törvényesen törött borda
Szar érzés a megszorítás
Fájdalmas az elvonás
Nem hat itt már semmi,
Csak egy adag hazugság
Alkalmatlan ember
Alkalmatlan vér
Mi vagyunk a vadkender
Európa közepén!

En elhiszem, hogy manapsag egy youtube kereses, egy kis facebookozas es egy sor szoveg megirasaval is valhat valaki internetes ujsagirova de azert, hogy ma is megjelenjen valami a semmi helyett ez teljesen felesleges volt. A megkerdojelezheto valosagtartalmon tul mar az sem meglepo, hogy a kettovel ezelotti enekesno mosolyog rank a cikkel megjelent keprol.
TILTSÁK IS KI!
MICSODA HANGNEM EZ?
Az én kisfiam is megy erre a fesztiválra, és nem szeretném ha ilyen káromkodástoka hallana!
Rendes gyerek, jó tanuló, nem kéne elrontani az ilyen viselkedéssel.
Kedves Anyuka!
Nem a káromkodás fogja elrontani a kisfiát, hanem az a gusztustalan liberális szenny, ami majd ömlik szegényre a fesztiválon. A végítélet csodaszarvasa vágtat felé, és az Ő vérétől lesz piros az agancsa ha beáll ezek közé a heteroszekszuális köcsögök közé.
Kedves szerkesztő,
kérem legközelebb érdeklődjön a megszerzett információiról. Nem facebookról kellene összeszedni a híreket, már ha ez hír. Egyfelől a dolog nem ilyen egysíkú, másfelől nem hiszem, hogy egy bejegyzésnek és főleg ennek hírértéke lenne, vagy hogy egyáltalán ez széles publikumnak lett volna szánva. Ez a hír, ilyen formában mind a fesztivál számára, mind a zenekar számára degradáló, felszínes és minden alap nélküli.