A Tudomány Oltári

Először készült számítógép állati agyak összekapcsolásával

számítógép

Két fej jobb, mint egy, három majom agya pedig jobban irányít egy avatárt, mint egy, derült ki abból a kísérletből, melyben először raktak hálózatba több állat agyát, hogy élő számítógépként feladatokat végezzenek el és problémákat oldjanak meg.

A hét közepén publikált munka az agy-gép interfészek terén jelent újabb előrelépést. Az amerikai Duke Egyetem orvosi karának munkatársai Miguel Nicolelis vezetésével három majom agyát kötötték össze egy számítógéppel egy időben. A feladat egy robotkar mozgatása volt. A gondolatok szinkronizálásával a majmok elérték a karral a meghatározott célt, amit a kutatók gyümölcslével jutalmaztak.

Ezután egy kissé megbonyolították a feladatot, minden majom csak egy adott dimenzióban tudta irányítani a kart, a majmoknak azonban így is sikerült együttesen elvégezni a feladatot.

Összehangolták az agyukat és egy szuperagyat, vagyis a három agy kombinációjából szerkezetet alkotva megoldották a feladatot.

idézi  Nicolelist az Sg.hu.

A teljes cikket itt olvashatod el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top