+ Életmód

Ennyit fizet a kormány a külföldön dolgozóknak, hogy hazatelepüljenek

Gyere haza fiatal

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint tavaly 31,500 magyar hagyta el az országot, ez éppen 46%-kal több mint 2013-ban.

Tavaly 31 500-an hagyták el Magyarországot egy jobb élet reményében és költöztek külföldre. A magyar kormány most azért fizet a külföldön dolgozó fiataloknak, hogy hazajöjjenek és itthon is maradjanak – olvasható a time.com tegnapi cikkében. 

A „Gyere haza fiatal” elnevezésű kormányprogram a külföldön dolgozó, elsősorban diplomával rendelkező magyar fiatalokat csalogatja haza, lakhatási-és letelepedési támogatást nyújtva számukra, amit a családjukhoz közeli munkahely biztosításával tesznek még vonzóbbá – írja a Time. (Hozzá kell tenni, a program nem most, hanem még áprilisban indult.)

Pákozdi Szabolcs, a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója június 28-án másodjára promotálta Londonban a programot.

A hazatelepülésért cserébe havi 100.000 forintot kínálnak egy éven keresztül, és ingyen retúr repjegyet. (Utóbbit persze nem egy éven át.)

Részletesen lebontva: repülőjegy-támogatást, lakhatási támogatást (csak akkor, ha napi 5 óra utazás vagy napi min 200 km van a munkahely és a magyarországi állandó lakhelytől) és mobilitási támogatást (részben átvállalják a munkába járással kapcsolatos utazási költségeket) kapnak. Az utóbbi két támogatás maximum 12 hónapig vehető igénybe.

A programban való részvétel nem jár semmilyen kötelezettséggel, nincs röghöz kötés, azaz nem kell cserébe meghatározott ideig itthon dolgoznia a résztvevőknek.

Mindehhez hozzátartozik, hogy a 100 millió forintos program keretein belül

összesen 50-100 fiatalt tudnak támogatni a hazatérésben

– olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.

Később több ezer fiatalt akarnak hazahozni a világ minden tájáról, de egyelőre csak az Egyesült Királyságból kívánják hazahívni a kint dolgozókat.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint tavaly 31,500 magyar hagyta el az országot, ez éppen 46%-kal több mint 2013-ban.

Az egy éven túl külföldön dolgozók száma a KSH statisztikai számításai szerint eléri a 350 ezret, de a tényleges külföldi munkavállalók számára nincs konkrét adat

– olvasható a honlapon.

 

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Csaba szerint:

    Nem értem.Aki itthon maradt azt kellene támogatni,mert amíg a suttyó külföldön dolgozott,addig mi itthon fizettük az adókat.Aki kiment:Isten vele.Ebben az egyben Gyurcsány Ferkónak igaza volt.

  2. Imre szerint:

    Ez szerintem csak tiszta politika. Az EU-nak és a magyar ellenzéknek is egyfajta üzenet, hogy megpróbálják visszafordítani a elvándorlást. Sokkal többet rövid idõn belül úgy sem lehet csinálni.

  3. Gábor szerint:

    Nem értem!
    Miért nem azon szenvednek, hogy aki itthon maradt jól éljen, hogy meg sem forduljon a fejében, „Ki kellene menni!!!”
    Igaza van Csabának

    …de amég külföldön zöldségpucolásrt többet lehet kapni, mint itthon programozásért(vagy bármilyen más melóért) nyílván elmegy aki csak tud

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top