Archív

Öregember nem gyorsvonat, de marad Terminátor

terminator

Sokat elmond a Terminátor legfrissebb epizódjáról, ha azt állítjuk, hogy az öreg Schwarzenegger alakítása magasan kiemelkedik a produkció egészéből.

Terminator: Genisys – színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 125 perc, 2015. Rendező: Alan Taylor. Forgalmazó: UIP-Duna Film

Tegnap jeleztük, hogy moziba került az időutazós-gépemberes, lövős-robbantós Terminátor legfrissebb, gerontofília-gyanús epizódja. A klasszikussá vált első és az élvezhető második részt követő két feledhető epizód után – szívünkben egészen aprócska reménylángot dédelgetve – ültünk be a kertmoziba. Ilyen helyzetben, rálátva a Balatonra, s a felhők mögött bujkáló teliholdra, valahogy megengedőbb a néző. (A szomszédos focipályán már állnak a Balaton-átúszás sátrai.) Pereg a film…

… és van benne minden, ami kell, hőseink szanaszét időutazzák a világot, s közben felülírják az összes korábbi történetet, előszedik és át- és felülírják a régi sztorikat. Azon, hogy a gonosz a jó, már nem is csodálkozunk, ahogy – bár meglepő – azon sem, hogy a jót sikerül megtenni legfőbb gonosszá, s a gyermek a szülei ellen háborúzik…

Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát.

– írta egy magyar időutazó, s ezzel már tulajdonképpen 1936-ban ellőtte azt, amivel Terminator: Genisys kábítaná a nézőt. Persze, ha nem vagyunk ennyire szigorúak, s úgy nézzük a filmet, mint Schwarzenegger tisztelgését saját munkássága előtt, akkor a vér, a nyál, a robbanások és a fáradt poénok között találhatunk olyasmit, ami megmozgathatná a lélekbúvárok fantáziáját. Az öreg és a fiatal Schwarzenegger/Terminátor 1984-es harca az pszichologizáló értelmezési lehetőségek tágas horizontját tárja elénk, bár ekkor még nem remeg a hússal bevont robotkar. Az majd a XXI. században következik, ahová a Sarah Connor meg a pasija időgéppel érkeznek, míg Schwarzi a hosszabbik úton, leélve egy fél emberöltőt San Francisco utcáin.

A Terminátor is kiáll a meleg párok mellett

Tényleg nem akarnám hosszasan ekézni ezt a filmet, mert bár jónak nem nevezném, de azért – ha már itt tartunk: sajnos – annyira nem is rossz, hogy komoly indulatokat váltson ki a nézőkből. Az öreg Schwarzenegger tényleg bájos a maga nemében, s igazában, ha önmaga paródiájaként tekintünk rá, akkor élvezetes is az alakítása. A rendezőt sem szidnám, hiszen azt már a nagyapám is tudta, persze más szavakkal, hogy humán-fekáliából nem lehet várat építeni!

Csak azt nem értem, hogy ha ennyi pénz van a pirotechnikusokra, akkor miért nem fizetnek meg egy olyan forgatókönyvírót, aki el tudja juttatni a szereplőket A-ból B-be!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top