+ Ajánló

Nyerj páros belépőt! – Sába királynője a Margitszigeten

Sába királynője

Szegény kántor családból származott, korai éveiben sokszor autodidakta módon volt kénytelen tanulni a művészetét. Mégis maradandót alkotott és világhírnévre tett szert Goldmark Károly.

Egyetlen jó válasszal páros belépőt nyerhetsz! Kérdés és beküldési cím a cikkben!

 Nehéz kezdet, világsiker

Gyermekként kántor apja énekes kollégájának köszönhette, hogy lehetősége volt zenét tanulni, később pedig féltestvére, Goldmark József fizette a képzését. Azonban még így is anyagi gondjai volta, és csak sok erőfeszítés árán tudott bejutni a bécsi konzervatóriumba. Színházi zenészként kezdte a pályáját, majd 1865 hozta meg a várva várt fordulatot és a nemzetközi ismertséget az életében: ekkor mutatták be Sakuntala című nyitányát Bécsben. Ezt követően döntötte el, hogy operát fog komponálni. És mint utólag kiderült, nagyon jól tette: első operájának, a Sába királynőjének 1875-ös bemutatója óriási siker lett. És nem csak Bécsben. Ugyanis az éppen 140 éve bemutatott mű a század egyik legnagyobb közönségsikere lett egész Európában.

Megismételhetetlen remekmű

Goldmark ezt követően még öt operát (Merlin, A házi tücsök, A hadifogoly, Götz von Berlichingen, Téli rege) komponált, azonban a Sába királynőjének sikereit soha többé nem tudta megismételni. Azazhogy majdnem soha. A Téli rege Goldmark Károly 1908. január 2-án bemutatott utolsó operája volt, mellyel a szerző – ha nem is érte el a Sába királynőjének sikereit – egy korokon és stílusokon kívül helyezhető gyengéd, öregkori művet alkotott. Több mint harminc évnyi sikertelen próbálkozás után Goldmarknak úgy sikerült lezárnia életművét, ahogy a Sába királynőjével elkezdte: hangos sikerekkel kísérve, ünnepelt szerzőként. 1914-ben, a háború kitörésekor az idős zeneszerző nagy érdeklődéssel figyelte az eseményeket, és roppant büszke volt unokájára, aki önkéntesnek jelentkezett. A 85 éves mester lelkesedése azonban nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan jött a hír: szeretett Károly unokája hősi halált halt a harcokban. Az esemény Goldmarkot annyira megviselte, hogy rögtön ágynak esett, másnap pedig elhunyt.

 

Ki rendezi a Sába királynője című operát, amelyet július 3-án mutatnak be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon?

  • Nagy Viktor

  • Káel Csaba

  • Oberfrank Pál

A válaszokat a bnyfjatek@gmail.com címre várjuk. A nyerteseket e-mailben értesítjük. A helyes választ beküldők között 3 db páros belépőt sorsolunk ki a július 3-i és 5-i Sába királynője operabemutatóra.

De ki is volt Sába királynője?

A szépségéről és éles eszéről híres legendás királynőt a Biblia és a Korán is említi. A Szentírás szerint Sába királynője hallott Izrael akkori királyának, Salamonnak a kivételes bölcsességéről, és felkerekedett, hogy próbára tegye a királyt. Ajándékokkal megrakodva érkezett meg Salamon udvarába, ahol nagyon hosszú időt töltött el azzal, hogy találós kérdéseket tegyen fel az uralkodónak. Lehettek azonban bármilyen furmányosak is a kérdések, Salamon mindegyikre választ tudott adni. Ezt követően a királynő visszatért hazájába, és a Biblia szerint itt vége is a történetnek. (A Koránban szereplő változat nagyon hasonlít ehhez, annyi a különbség csupán, hogy Sába királynője a találkozás hatására elhagyta pogány hitét, és egyistenhívővé vált.) Az etióp legendák között is szerepel ez a történet, ott azonban nem ér véget a legenda a találóskérések megválaszolásával: úgy tartják, hogy mély érzelmi kapcsolat volt közöttük, és I. Menelik, Etiópia első császára Salamon király leszármazottja. A rejtélyes szerelmi történet nem csak Goldmarkot ihlette meg. Számos irodalmi műben, színházi előadásban és mozifilmben megjelent már a szépséges királynő és a bölcs király románca.

Sába királynője

Szívesen megemlékezne ön is Goldmark Károly halálának 100. évfordulójáról? Vagy kíváncsi, hogyan ábrázolja az egzotikus történetet a híres és ritkán látható monumentális opera? Idén mindkettőre van alkalom: mind külföldön, mind pedig belföldön számtalan programmal kedveskednek a neves zeneszerző rajongóinak. A megemlékezések egyik legizgalmasabb eseménye lesz a Sába királynőjének nagyszabású operabemutatója 2015. július 3-án és 5-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, mely a Magyar Állami Operaház és a Szabad Tér Színház közös produkciója. Bővebb információ és jegyvásárlás: www.szabadter.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top