+ Ajánló

Ady Bandi és a tyúkok

dávid ádám

Dávid Ádám ifjúsági regénye bevallottan ama olvasóközönségnek íródott, melynek tagjai néhány éve még Thomasért, a gőzmozdonyért rajongtak.

Dávid Ádám: Millennium Expressz – A  potyautas, A fogoly – Pozsonyi Pagony, Tilos az Á Könyvek – 248 és 248 oldal

Helyezd történetedet Nagy Magyarország boldog békeidejébe, lehetőleg minél közelebb az 1896-os esztendőhöz, mikor is alaposan megünnepeltük, hogy – bár végigraboltuk Európát – végül csak sikerült letelepednünk és államot alapítanunk, és biztos lehetsz benne: az olvasó félig már meg is van főzve (saját tapasztalás!). Dávid Ádám, a Móra Kiadó szerkesztője, aki nem éri be mások szövegeinek fésülgetésével, de bizony írói babérokra is tör, ügyesen alkalmazta a fenti receptet, és megírta trilógiája, a Millennium Expressz első két kötetét, melynek alcímei A potyautas és A fogoly.

Az alaphelyzet varázslatosan steampunkos:

adva van a magyar főváros, mely úgy készül az Ezredéves Kiállítás világraszóló eseményére, ahogy a csövön kifér. Mindenfelé építkezések, nyüzsgés, zsibongás: a Millennáris évében Budapest a szájtáti csodák, a technikai fejlődés és a büszke magyarságtudat helyszínévé válik.

Dávid Ádám mindezt tetézi az ő különös expresszvonatával, mely meglehetősen álomszerű, gépfantasy (steampunk) szülte jelenség. Nem elég, hogy bármilyen sínen képes közlekedni, és úgy vált át gyorsvasútról a villanyospályára, hogy az utasai épp csak szemernyi zökkenést éreznek, de ráadásul még küldetése is van: mozgó gyerekmenhely, szén fűtötte árvaház, mely mindig tudja, érzi, ha valahol egy gyerek bajba kerül, s ott teremve máris kimenti őt a vészből. A szerelvény kapitánya Kazán, kinek elvesztett karját furmányos, zongorahúrokból, és egyéb alkatrészekből készített szerkezet pótolja, s kinek legfőbb célja megmenteni, felnevelni, és egy jobb élet felé terelni a világ árváit.

Dávid ifjúsági regénye bevallottan ama olvasóközönségnek íródott, melynek tagjai néhány éve még Thomasért, a gőzmozdonyért rajongtak, ám közben nagyobbacskák lettek, s immár komolyabb, de azért mégis csak „vonatos”, azaz „gőzpöfögészeti tovalöködönc” kalandokra vágyakoznak. A Millennium Expressz ilyen szempontból tökéletes találmány lehetne, ha valóban létezik efféle olvasói vágy (én kételkedem benne). Ám ez talán nem is olyan fontos. A lényeg, hogy a főhőssel, Terivel együtt felkerülve a vonatra olyan eszement, őrült utazásra indulhat az olvasó, hogy csak győzze kapkodni a fejét.

Dávid regénye olyan, mintha vacsora előtt egy kicsit túl sokat olvasgattuk volna a törikönyvünket, vagy Szerb Antal irodalomtörténetét, miközben fulladásig ettük magunkat pirospaprikás (naná, hogy szögedi!) chipsszel meg tokaszalonnával, hogy aztán lefeküdvén azon csodálkozzunk, honnan törnek ránk a zavaros rémálmok. Csak kapkodjuk a fejünket, mikor az expresszen egymás után feltűnik a fiatal (erősen túlkarikírozott, bizony olykor bántóan nevetségessé tett) Ady Endre, Ziegler (Gárdonyi) Géza író, vagy épp Hajós Alfréd úszóbajnok figurája. Hogy miért épp ők? A tokaszalonna a megmondhatója. Ahogy annak is, hogy a vonat árva utasai miként kerülnek az Operaház alatti alagútrendszerbe, a Senki szigetére, a Ferenc József híd avatására, Godard kapitány ballonjára, vagy épp az első modern kori olimpiára (ahol még nem osztottak arany érmeket – de miért nem?: ezt az egyet az író nem árulja el). A történet úgy száguld, mint egy túlfűtött, fékevesztett, masiniszta nélkül maradt vonat, úgyhogy kitekintve az ablakon ne csodálkozzunk, ha az egyik pillanatban még a Lumiére testvérekkel, a következőben már Drakula gróffal szemezünk.

Mindeközben a szereplők pörgő párbeszédeket folytatnak,

általában egymást piszkálva, cikizve feleselnek, s ontják magukból a kor történelmi adatait. Azzal, amit a Könyvmutatványosok bloggere írt a regényről – „…az ismeretterjesztés szándéka lehetett volna egy fokkal jámborabb” –, bizony mélységesen egyet kell értenem. Dávid Ádámot egyértelműen a jó szándék és a remek alapötlet minél alaposabb kibontásának vágya vezérelte, ám olykor kissé túlfűtötte a saját kazánját. A kevesebb talán több lett volna: kevesebb történelmileg valós személy szerepeltetése – kevesebb groteszk karikírozás – kevesebb „burkolt” ismeretanyag-átadás (magyarán okostojáskodás) – kevesebb „ide mindenáron kell egy poén”-próbálkozás (Adyt azzal cukkolni, hogy rajta kívül van a vonaton még több „költő” is, és mikor találkozni szeretne velük, kiröhögni őt, hisz a szereplők a tojásokon ülő tyúkokról beszéltek, ez… gáz).

A kiadó 12-16 éveseknek ajánlja a trilógiát, melynek harmadik kötete még megjelenésre vár, és így harangozza be: „tele kalanddal, váratlan fordulattal és szerelemmel.”, mely utóbbi kitétel a fiú olvasókat máris messze kergeti. Pedig a Millennium expressz, mely az első kötet európai kalandjai után a folytatásban a századfordulós Egyesült Államokba, New Yorktól Chicagón át Los Angelesbe robog tovább árva utasaival, valóban izgalmas vállalkozás, így akár a fiú olvasók is szerethetik. Dávid e trilógiájával írói (sín)pályája legelején tart, ahol természetesen még sok a döccenő, a dramaturgiai kisiklás, a karaktervezetési bizonytalanság. Ha hajlandó lesz picit lassítani és gondosabban megtervezni következő útját a Fantázia Birodalmába, ahol őt érezhetően szívesen látják, akkor ígéretes gyerekkönyv-írói karrier elé néz. Mi pedig, kedves Thomas- és magyar történelem-rajongók, addig is élvezzük a Millennium Expressz álomszerű döcögését!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top