+ Ajánló

Valaminek kétségkívül búcsút intettek Haydn korában…

simon winder danubia

Simon Winder Danubia című kötete az elmúlt évek legszórakoztatóbb történetírói teljesítménye. Kezdhetjük akár a kilencedik fejezetnél is! (részlet)

Ez a termékenység mindent eláraszt – nagyszabású zongoratriók, vonósnégyesek kiváló sora, 125 darab barytonra (a gambafélék Esterházy körökben kedvelt, mára kiveszett, basszus tagja), operák, misék, egész halom versenymű, bábszínházi kísérőzene –, egyenes út a bedilizéshez, ha valaki az összeset meg akarja ismerni. Imádom ezt a zenét, de kicsit csüggesztő érzés ráeszmélni, hogy az ember matuzsálemi kort érhet meg, és akkor is csak maroknyi barytontriót mondhat az ismerősének. Ebben az értelemben Haydn tulajdon oeuvre-je az emberi gyarlóságról szóló, rendkívül elmélyült elmélkedés, még saját katolikus buzgalmán is túltesz.

Olyan sokáig élt, hogy átbillent az ő tradicionálisan osztrák gyökerű közegétől jócskán távoli napóleoni világba, amelyben igen híres és gazdag lett, ez azonban egyszerűen abból eredt, hogy ilyen magas kort ért meg. Egyik furcsasága A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán című rendkívüli műve, amelyet zenekarra írt, de létezik vonósnégyes- meg oratóriumváltozata, és szikár zongoraátirata is. A hagyományos vallásos érzés olyasfajta fölbuzdulásával, ami ellen II. József berzenkedett volna, Haydn zenés formában próbálta dramatizálni Jézus utolsó felkiáltásait („Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”, stb.), a cadízi székesegyház megrendelésére, az igen komor nagypénteki szertartáshoz. A zordságában a komikumba torkolló mű talán az utolsó az olyan, majdnem privát célú egyházi zenék sorában, mint Biber Rózsafüzér-szonátái, amelyeket több mint egy évszázaddal azelőtt a salzburgi püspök elmélkedéseinek mederbe terelésére alkalmaztak. Beethoven egyik tanára egy újmódi szkepticizmus összegzéseként vakmerően fölvetette, hogy amikor Haydn muzsikába foglalja a „Szomjazom” szót, az gyakorlatilag igen kevéssé tolmácsolja Jézus inni vágyását. Na de hát mindig úgy látszik, hogy rá tudunk mutatni egy megjegyzésre, amely mintha a Habsburgok hagyományos katolikus hitbuzgalmának végét jelezné – aztán pedig jön Bruckner vagy Webern.

Valaminek kétségkívül búcsút intettek Haydn korában, aki a maga viszonylagos elszigeteltségében a barokk áhítat másutt II. József által ostorozott formáit őrizte meg. Ennek megfigyelésére tökéletes hely Kismarton (Eisenstadt), ahol Haydn élete oly sok esztendejét töltötte. Ez a nagyon álmos kisváros a szélesen elterpeszkedő, valószínűtlenül randa Fertő tó körüli, mára lecsapolt lápvidéken helyezkedik el, azon a nyelvi határon, ahol a németek és a magyarok egymásba ütköznek (amint azt tökéletesen kifejezi, hogy Liszt Ferenc, azaz a németek szerint Franz Liszt a szomszédságban született). Mint sejthető, ezen a sokat vitatott hovatartozású vidéken minden kifullad – az erdőkben, az undorító állóvízben, a sivár, pici falucskákban –, s ezt a hatást jelentősen súlyosbította, hogy errefelé húzódott a hidegháborús „vasfüggöny”. Még jó néhány esztendő telik el, mire helyreállíthatóvá válik az emberek normális ide-oda áramlása, vagy talán végképp szendergésbe süllyed a tájék.

Oldalak: 1 2

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top