Amitől senki nem védi meg a gyerekeinket

németh eszter
9.7
Hiperrealista, torokszorítóan őszinte próza, ami csak látszólag könnyed blogolás.

Németh Eszter: Kötéltánc, Móra Kiadó, szerkesztő: Dávid Ádám, oldalszám: 240, online ár: 1799 Ft

Nemrég láttam két, kb. 17 éves lányt. Egy padon ültek, ragyogó napsütésben. Köröttük a kisváros gyermeknapi forgataga: lángos- és kürtöskalács-sütők, mézesbábosok, vattacukrot majszoló apróságok, a színpadon dübörgött a néptánc, amit fáradt tekintetű anyák és sört kortyolgató apák néztek unottan – ám mindebből a lányok semmit nem érzékeltek. Ültek egymással szemben, kezükben okostelefon, amit folyamatosan és lenyűgöző sebességgel nyomkodtak. Figyeltem őket egy jó órán át. Egymásra ugyan nem néztek, de gesztusaikból, nevetésükből hamar rájöttem: beszélgetnek, azaz FB-n csetelnek – egymással! Mindeközben egyszer sem pillantottak fel, sőt, gondosan vigyáztak, nehogy a testük, a kezük összeérjen. Elvoltak tehát, mint két virtuális befőtt. Társaságban ugyan, de mégis végtelenül elszeparálva, magányosan. Amikor odalépett hozzájuk egy fiú, ők homályos, szó szerint zavaros tekintettel néztek fel rá, mint akik mély álomból ébrednek, és bár a srác próbált velük élő szóban kommunikálni, ez bizony nem sikerült. A lányok egyszerűen nem voltak ott, a lelkük máshol járt, elveszve valahol a virtuális térben, s úgy tűnt, képtelenek valós üzemmódra váltani.

Ők ketten a kilencvenes évek végén született ún. digitális (de)generáció tipikus képviselői. A kütyükben élnek, a kütyük által és a világhálón keresztül léteznek, az FB-n alakítják ki a személyiségüket, pontosabban egy avatart, ami védeni, takarni igyekszik valódi énjüket. A velük egyidős fiúk nem ennyire kütyüfüggők (vajon miért?), e korosztály lányai között viszont már én magam is találkoztam olyannal, aki – mikor szülei elkobozták tőle az okostelót és letiltották a netről – szabályos elvonási tüneteket produkált.

Németh Eszter első regénye kőkemény pofánvágás, gyomorszájra mért ökölcsapás, villámgyors tökönrúgás! A Móra gondozásában megjelent Kötéltánc című történet, miként azt maga a szerző fogalmazta meg, igazi „anti-lányregény”. Hiperrealista, torokszorítóan őszinte próza, ami csak látszólag könnyed blogolás.

Nem bírom, ahogy szenvednek a hősök, csak teszetoszáskodnak, döntésképtelenek, nem bírják felvállalni az akaratukat.

– írja a főszereplő blogjában néhány klasszikus irodalmi alakról, miközben ő is pontosan ezt teszi a saját életében. Képtelen dönteni, a döntései mellett kiállni, önmagáért harcolni. Az író, aki egyébként Grazban él és ott tanít, mint német nyelvű gyermek- és ifjúsági irodalmi referens, továbbá a Könyvmutatványosok online gyerekirodalmi portál alapítója, és a Librarius munkatársa, olyan főhőst teremtett, akinek valós alteregóját sajnos nagyon könnyen megtalálhatjuk a magunk mai, magyar valóságában. Konrád Lia csinos, szép, okos, és népszerű a suliban, ám mindezt a jót képtelen elhinni magáról. A negatív szülői háttér, a saját lányát már-már zsigerből gyűlölő, életunt anya, és a papucsférj apa, valamint a szélesebb családban látható katasztrofális kapcsolati rendszerek mind arról győzik meg a lányt, hogy ő senkinek nem kell, senkit nem érdekel, létezése pusztán hiba a világmindenségben (a mátrixban). Van ugyan fiúja, a kifelé elbűvölően sármos, minden felnőtt (főleg Lia anyja) által „álompasinak” hitt Erik, aki valójában erőszakos, durva és közönséges pszichopata (az a típus, akinek ötven éves korára már van egy titokban rendre terrorizált felesége, meg persze alibinek egy vak komondora), s aki Liát csupán szexbabaként tartja. A lány azonban, akire rámosolyog a sors, elébe hozva (szinte rátukmálva) a valóban tökéletes és igaz szerelmet, képtelen elhinni, hogy vele végre valami jó is történhet. A magyar kisváros nyomasztó légköre, a „mindenki ismer és kipletykál mindenkit” alaphelyzet, a gimis diáktársak viselkedése, a „csak a szomszédok meg ne tudják” szülői attitűd, s még sorolhatnánk, mind egy-egy mérgező csöpp, mely egyre csak telíti a poharat, ami aztán túlcsordul…

Németh Eszter regénye kegyetlenül nyílt, szókimondó, igaz. Nem próbálja magát jópofi, édeskés, és ezáltal tökéletesen hamis tiniregénynek eladni, mint a mostanság oly népszerű, témájában is hasonló (hisz magyar gimikben, magyar tinik közt játszódó), ám pusztán szórakoztatásra törekvő kortárs történetek. Németh nem szórakozik: a képünkbe vágja az igazságot, ezzel figyelmeztetve minket, felnőtteket, hogy törődjünk végre a gyerekeinkkel is, különben nagy baj lesz.

Németh főhőse antihős, miként a valóságban és a virtuális térben egyaránt bajba keveredett mai gyerekek legtöbbje. Lia csak akkor tud határozott lenni, ha mást kell megmenteni, önmagát viszont nem tartja megmentésre érdemesnek. Egyénisége ki sem alakulhatott, s már szét is hullik darabjaira: szertebombázzák a szülei, a rokonai, a barátai, és a vele tárgyként bánó fiúja, míg végül már az FB-re feltett fényképe alól elmaradó egyetlen lájk is képes őt a legmélyebb depresszióba sodorni.

Németh rendkívül jól és hitelesen ír. Ezt a regényt nemcsak a tiniknek, de bizony a felnőtteknek, a szülőknek, a pedagógusoknak is kötelezővé kéne tenni. Az utóbbiaknak különösen, hátha akadna végre néhány közülük, aki nem intézi el annyival végtelenül magányossá vált gyermekének szorongató gondjait, hogy „hát igen, ez a tinikor: majd csak túl lesz rajta”.

Nem, drága együgyű felnőttek, nem minden tizenéves képes egyedül átvergődni azon az olykor pokolbugyorra hajazó időszakon, ami a felnőtté válást kíséri. Tessék elolvasni Németh Eszter rendkívül érzékeny, hiteles és nagyszerű regényét, mert bizony van mit tanulni belőle!


The Breakdown


szöveg
9
mondanivaló
10
hitelesség
10


Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!