+ Tudomány

Hogyan keletkezett az arany és az ezüst a világegyetemben?

arany

A jelenségre eddig nem volt magyarázat, mivel a csillagok önmaguk nem voltak képesek előállítani ezeket a fémeket.

A fizikusokat régóta foglalkoztatja, hogyan jelentek meg az univerzumban az olyan nehezebb elemek, mint az arany vagy az ezüst.

Gamma-kitörésből eredeztethető különleges csillagászati jelenséget, úgynevezett makronóvát fedeztek fel kínai, izraeli és olasz csillagászok, akik szerint az új információ segít megmagyarázni, hogy miként keletkezett az arany és az ezüst a világegyetemben.

A jelenségre eddig nem volt magyarázat, mivel a csillagok önmaguk nem voltak képesek előállítani ezeket a fémeket.

A kínai Bíbor-hegyi obszervatórium, a jeruzsálemi Héber Egyetem és az olasz Nemzeti Asztrofizikai Intézet (INAF) milánói obszervatóriumának kutatói felfedeztek egy olyan asztronómiai jelenséget, amelynek során két sűrű csillagászati objektum (két neutroncsillag vagy egy neutroncsillag és egy fekete lyuk) olvad egymásba.

Az összeolvadás és az ezzel járó robbanás előtti ezredmásodpercekben a két objektum egymás körül gyors keringésbe kezd, ekkor erősen radioaktív anyag keletkezik. Ez az anyag felmelegszik, kiterjed, és fénykitörést produkál a látható spektrumban.

Az eredményül kapott makronóva sokkal fényesebb, mint egy „közönséges” nóva, de lényegesen haloványabb, mint egy szupernóva. A feltételezések szerint a jelenség során nagy mennyiségben keletkezhetnek és szóródhatnak szét a világűrben a nehezebb kémiai elemek, amelyek eredetére eddig nem volt megfelelő magyarázat.

Ez a második ismert makronóva, amelynek felfedezése lehetőséget ad arra, hogy megismerjék az arany és az ezüst keletkezésének „műhelytitkait”.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. C++ szerint:

    A teremtés megnyugtató magyarázat… talán még a tudósnak is…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top