+ Képzőművészet

A Krisztus Pilátus előtt című kép is védett lesz!

krisztus Pilátus előtt

A Pákh Imre tulajdonában lévő Golgota című festmény után a Munkácsy-trilógia egy újabb darabját, a Krisztus Pilátus előtt című képet is védetté akarja nyilváníttatni az állam.

A Miniszterelnökség kezdeményezi a Debrecenben látható Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című-festménnyel kapcsolatos védetté nyilvánítási eljárást – írja a dehir.hu.

A 417 x 636 cm-es, közel másfélszeres életnagyságú alakokat ábrázoló Krisztus Pilátus előtt című festmény témáját János evangéliuma 18. részéből merítette: a festmény Krisztus és Pilátus első találkozását ábrázolja. A válság csúcspontját ragadta meg Munkácsy: a döntő összecsapást, amelyben szemmel láthatólag a hitében erős Krisztus a győztes.

Az újabb védetté nyilvánítási eljárás eljárással a kormány megerősíti azt a korábbi szándékát, hogy nemzeti festészetünk kiemelkedő alkotásai magyar érdekkörben maradjanak.

A védési eljárás során előbb kirendelt szakértők mondanak véleményt, majd a Kulturális Javak Bizottsága (KJB) vitatja meg a védés ügyét, végül pedig a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája hoz határozatot, amelyet a műalkotás tulajdonosa bíróságon megtámadhat.

A Miniszterelnökség egy héttel ezelőtt kérte a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodáját a Munkácsy-trilógiához tartozó Golgota című festmény védési eljárásának az elindítására.

Az örökségvédelmi törvény szerint ez azt jelenti, hogy a képekre kiviteli tilalom, az őrzési helyében bekövetkező változás esetén bejelentési kötelezettség és állami elővásárlási jog vonatkozik.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top