+ Film

Ittas vezetésért őrizetbe vették a színészt

john stamos

Az 51 éves John Stamos a Twitteren mondott köszönetet a rendőröknek, az orvosoknak, és mindazoknak a rajongóknak, akik aggódtak egészségi állapotáért. Azt nem ígérte meg, hogy soha többé nem fog részegen vezetni.

Ittas vezetésért őrizetbe vették a hétvégén John Stamos amerikai színészt Los Angelesben – írja a BBC.

A Bír-lak című, Magyarországon 1995 és 1999 között vetített amerikai televíziós sorozat egyik főszereplőjét alakító színészt azután tartóztatták fel a Beverly Hills-i rendőrök, hogy bejelentés érkezett hozzájuk egy feltételezhetően részegen vezető autósról.

Az 51 éves Stamos egyedül tartózkodott gépjárművében, amikor megállították. A hírességet kórházba szállították, onnan azonban nem sokkal később hazatérhetett, és másnap reggel a Twitteren köszönte meg rajongóinak az aggódást, valamint az egészségügyi dolgozók és a rendőrök munkáját.

John Stamos számos televíziós sorozatban és filmben játszott eddigi pályafutása során, többek között a Vészhelyzetben is feltűnt, valamint szerepet kapott például a Küzdelmes élet (2008) című filmdrámában és a Van, aki melegen szereti (2006) című vígjátékban.

A színész a Fox televízió ősszel debütáló Grandfathered című vígjátéksorozatában főszerepben lesz látható, emellett a Netflix internetes műsorszóró rendelésére a Fuller House című sorozaton is dolgozik, amely a Bír-lak folytatásaként készül.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top