+ Film

Egy kis bozótnyírás tutira feldobja a szexuális életed

Mindened megvan, de az életed mégis üres? Mit szólnál hozz, ha két napnyi időt kapnál, hogy eldöntsd sodródsz-e tovább, vagy családot, állást otthagyva kockáztatsz és új életet kezdesz? Erről a két, kegyetlenül őszinte két napról szól a Magam ura című film, melynek hatása alól képtelenség kivonni magad.

A Magam ura tele van a címben is feltűnő provokatív, szinte a semmiből érkező, előzmény nélküli mondatokkal. Nem is csoda, hiszen a filmben végig egy gondolatfolyamot hallhatunk a főszereplő, Martin fejéből. Az egész filmben nagyjából 2-3 párbeszéd van, a többi szöveg mind narráció, azaz a főszereplő belső gondolatainak cikázása. Martin észjárása pedig elég élethűen tükrözi egy 35 körüli, családos férfi paráit, dilemmáit, vágyait.

Magam ura, színes, feliratos, norvég vígjáték, 80 perc, 2014, Írta és rendezte: Ole Giaever, forgalmazza: Cinefil Co és a magyarhangya

Mi lenne, ha meghalna a feleségem?  Miért van mindig bűntudatom? Nem is nekem való az apaság?

– csak néhány a Martint emésztő kérdések közül, és a Magam ura egyik fő erénye hogy ezek a dilemmák a hétköznapokhoz hasonlóan a legváratlanabb pillanatokban, mondjuk egy nevetséges maszturbáció után jutnak a főszereplő eszébe.

Martin tipikus nyugati, jómódú, fiatal családapa, nem különösebben sikeres, de mindene megvan: szép ház, szép feleség, szép gyerek, elfogadható állás. Csakhogy a filmet nézve úgy tűnik Martin számára – őszinte pillanataiban – mindez egy unalmas lakás, egy kiüresedett házasság, egy megfejthetetlen gyerek és egy kibírhatatlan állás. Ez az a kétség, amely belülről gyötri Martint, ez az a belső kényszer, amely a természetbe hajtja. A filmben két napot töltünk Martinnal és a gondolataival a norvég erdőben, és ezalatt mi, nézők is végigjárjuk ezt a belső szembesítést, fájóan őszinte önmarcangolást.

A rendező, (egyben a főszerepet Woody Allen módjára magára osztó) Ole Giaever egyik nagy bravúrja, hogy ezt a nagy befelé figyelést mindig időben oldja egy kis humorral. Így a film felénél akár még olyan érzésünk is lehet, hogy a rendező egyenesen viccet csinál főszereplőjéből. Giaever végig a komédia és dráma vékony határmezsgyéjén egyensúlyoz, és még a vége főcím után sem egyértelmű, hogy a főhős szempontjából sikerrel vagy kudarccal zárult a hétvégi kirándulás. Martin önkéntes száműzetésében saját gyerekkorát, apjához fűződő ellentmondásos viszonyát, bulis egyetemista éveit és házasságát is végigpörgeti fejben, hogy választ találjon a kérdésre: otthagyja-e családját és kezdjen új életet, vagy álljon bele teljes hittel az apa-szerepbe.

Hozzáállás kérdése, hogy Martin túráját a felelősség elöli menekülésnek vagy bátor szembenézésnek fogjuk fel. És még mielőtt mindenki férfi-problémákra asszociálna az eddig leírtak alapján, nem árt leszögezni, ennek a történetnek egy fiatal, harmincas éveiben járó nő is ugyanúgy lehetett volna a főszereplője.

A Magam ura alapfelállása (egy élete felénél járó ember, nekiindul a hegynek) persze régi toposz, és a skandináv filmektől sohasem állt távol ez a kegyetlen őszinteség, de Giaever valami egyedire mégis ráérzett filmjével. A Maga ura belső narrációja ugyanis akkor hallgat el, amikor a főhős olyan mélyre jut gondolatmenetében, hogy azt szavakkal már nehéz leírni. Ilyenkor hívja segítségül a rendező a norvég hegyvidék lenyűgöző tájait, és hagyja magára kis időre főhősét. A Magam ura legnagyobb erényét és hibáját is ez a természetábrázolás rejti: míg néhány alkalommal tényleg szavak helyett értet meg valamit Martinról egy-egy beállítás, addig Giaever többször túlságosan sokat időzik a kétségtelenül szép természeti jelenségeknél.

Forrás: magyarhangya

Forrás: magyarhangya

Más negatívumot azonban nem nagyon lehet a Magam ura alig nyolcvan percére mondani. Külön öröm, hogy a film egy különleges filmforgalmazási projekt, a Scope50 (közösségi filmforgalmazási modell, melyben egy amatőr filmrajongókból álló csapat választotta ki tíz fesztiválokon sikeres film közül a Magam urát, majd koordinálta a kampányt) keretében jutott el a magyar mozikba.

Pont az ilyen, introspekcióra, zavarba ejtésre csábító, provokatív filmeket nem szokás bevállalni a forgalmazóknak, mintha még annyira sem becsülnénk a nézőt, hogy feltételezzék róla, képes egy saját hétköznapi paráival szembesítő filmet értelmezni. Persze még nem tudni, hogy a filmrajongókból verbuvált Scope50–csapat küldetése sikeres lesz-e a mozipénztáraknál, de nagyon itt volt már az ideje, hogy valaki megpróbálkozzon az elavult forgalmazói rendszer megpiszkálásával.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Ingrid szerint:

    A skandinav jolét leterrorizalja az embert keményen!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top